Helyszín: Balatonszemes

A Vigadóban látottak után feldobva, felbátorodva és egy kicsit már józanodva hazafelé vettük az irányt, de természetesen még útba ejtettük egy egészen friss szerzeményünket. Erről az épületről csak 1-2 éve vettük észre, hogy mintha nem használnák. De nem voltunk benne teljesen biztosak, úgyhogy csak félve kukkantottunk bele párszor, mivel a hátsó kapu nem volt bezárva. A hátsó kapu idén sem volt bezárva, mert nem is volt ott! A helyére csak egy kisméretű fa raklap volt támasztva. Ígyhát szépen bementünk.

Igazából csak idén sikerült biztosan dekódolni, hogy ez a méretes sarokház valaha egy gyereküdülő volt. A földszinten sok szoba van emeletes és nem emeletes ágyakkal, valamint egy nagy félkör alakú klubterem szerűség, ahol a közösség együtt lehetett (és persze vizesblokkok). Az emeleten kontrolcé-kontrolvé-módra tök ugyanez, csak a félkör alakú terem helyett (a fölött) egy félkör alakú terasz található. A szintek között egy kültéri lépcső visz fel-le. Minden szoba ("apartman") a kertre nyílik a ház belső 2 oldalán. A földszinten a legutóbbi ittjártunk óta majdnem az összes ajtót  módszeresen lezárták, értsd: falécek és csavarok segítségével. Spontánul kisebb csapatokra oszlottunk, én először lent nyomultam. A talált állapotokra leginkább a "barbár káosz" kifejezés illik. Gyakorlatilag minden bútor és akár használható (lopható) tárgy is megvan még az ágyaktól a szekrényeken és lámpákon át a függönyökig, de minden szétdobálva, széttörve, felforgatva, egymásra hányva, összetagelve (most nem sír a szám, csak leírom a tényeket). A klubterem áz átlagon felül is szétdobáltabb, elsőre a Harry Potter-beli Szellemszállás jutott eszembe róla. Itt történt a fent említett dekódolás: tele volt a legkülönfélébb gyerekjátékok maradványaival. Bár tudom, hogy tilos ("take nothing but photographs, leave nothing but footprints"), de hoztam egy fekete sakkbábut és egy Gazdálkodj okosan!-pénzt ereklyének. A legfrissebb nyom egy 1998-as újság volt (de ha ez az objektum 1998 óta használaton kívül van, akkor gáz, hogy csak most vettük észre:S).

A klubteremben fotózgatva egyszer csak óriási dörrenést hallottunk fentről, úgyhogy megijedtem és mérges is voltam egy kicsit, mert eleve túl zajos volt mindenki, és nem tudtam, hogy ez most mi lehetett. Elindultunk tehát felfelé, közben páran meg lejöttek, de senkin sem látszott, hogy zavartatták volna magukat bármi miatt... Fent is benéztünk az összes szobába. Az egyik ajtó amikor elengedtem óriásit csapódott mögöttem, úgyhogy az előbbiért mindenkinek meg lett bocsátva:) Örültünk az óriási terasznak, amin a fotók tanulsága szerint egy facsemete kezdett nőni (alig várom, hogy mi lesz ebből!). Az undorító wc-kbe csak befotózni volt gusztusom. Az utolsó, legbelső szoba az ajtóból meglepően rendesnek tűnt: a belső sarokban ágy, a lámpa a plafonon a helyén, tőlem jobbra egy szekrény a szemben lévő fal felé nézve. Mint mindig, most is ingerem volt benézni a szekrénybe, főleg, hogy a nyitott ajtaja takarásában egy kilógó ruha egy fél pillanatra úgy nézett ki, mintha egy ember lenne mögötte. Ahogy megkerültem a kinyitott ajtót, felkiáltottam ijedtemben, mert tényleg az volt! M volt az, aki a "néma ijesztő" szerepébe bújva röhögött a markába. Aztán én is jót röhögtem, mert minőségi ijesztés volt!:)

Már mindenki további piálásra vágyott, úgyhogy mentünk kifelé. M jött leghátul, és kifelé jövet viccből bedörömbölt a legkülső zárt földszinti ajtón. Ezután hanyatthomlok rohant ki utánunk a kapun, mert az ajtó váratlanul kinyílt, és azt mondta, hogy valaki válaszolt belülről. Mi nem tudtuk eldönteni, hogy jól hallottunk-e. Visszaszólogattunk változatos témákban, de nem jött válasz, visszamenni pedig senki nem mert, M viszont esküdözött, hogy valaki van ott. Aztán néhány perc után páran összeszedték a bátorságukat, és benéztek az ajtón, de rögtön rohantak is vissza, mert elindult kifelé az ember! Én a csuklyával a fejemen való csendes és gyors eloldalgást véltem a követendő magatartásnak, de a többiek eloldalgás közben még elkezdték nyomni a műudvarias hantát is:
– Elnézést, nem tudtuk, hogy itt tetszik lakni...! – Nem láttam a lakót a kapucnimtól, de amikor válaszolt, a hangján egyértelműen átjött, hogy vagy abortív patológiás alkoholista, vagy legalább 6 hónapja nem szólalt meg egyszer sem. Ezt mondta:
– Nem az a baj... – A hangsúlyán meglepő módon elkeseredettség tükröződött.
– Akkor mi a baj? – folytatták a többiek az áludvarias hárítást, miközben már szaporán lépdeltek egyre távolabb az úton.
– Az a baj, hogy most elmentek... – szólt utánunk a csöves.
Nagyon érdekes volt, ahogyan ezt mondta. Komolyan, mintha társaságra vágyott volna! Olyan átélés volt benne, hogy szinte megesett rajta a szívem...:) Másnap el is gondolkoztunk, hogy a településről távoztunkban ne tegyük-e le az ajtaja elé a maradék kaját és piát. De végül nem esett útba.

EXHIBIT D