A sorozat részei: [Intro - 1. rész - 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5. rész - 6. rész - 7. rész - 8. rész]
Helyszín: Charleroi, Belgium
Teljes fotóalbum (by B.): itt.

Mire kijöttünk a silóból, már irtó izgatottak voltunk. Működik! Kijöttünk Belgiumba kifejezetten urbexelni, és működik! Megtaláltuk a helyszíneket, be tudtunk menni, és semmi nem állta az utunkat! Tudtuk, hogy ez valószínűleg olyan alkalom, amilyen csak egyszer van az életünkben. És a csatorna túlpartján az az óriási épület... azt is vagy most járjuk be, vagy soha.

Ezután legalább egy óra kommandózás és tervezés következett. SEMMIT nem tudtunk a túlparton lévő épületegyüttesről, csak azt, hogy:

• szemlátomást be van kerítve
• áll a közelében egy autó, egy irodakonténer mellett
• munkagépek állnak mögötte
• és van egy működő duzzasztó a folyónak ezen a szakaszán.

Ezekből azt szűrtük le, hogy a konténer és az autó az őré, aki vagy a kisebb működő épületet őrzi, vagy az építkezést, vagy a duzzasztónak a "gátőre". De B. megállíthatatlanul be akarta venni a várat (és igaza volt). Az első módszer az volt, hogy a silóból kiinduló ipari csővezeték tetején átmegyünk a folyó felett, és úgy közelítjük meg az épületet. Ennek a hátránya az volt, hogy rohadt látványosak lettünk volna, tehát ha tényleg van őr, akkor 99,9%-ban észrevett volna. De már maga a csövezés is olyan jó mókának tűnt, hogy önmagáért is felmásztunk rá. Az alternatív turistautunk olyan magasan vezetett, mint a fenyőfák csúcsa (lásd a képeken).

A cső tetejéről stratégiai kilátás nyílt a célpontra. Kiforraltuk tehát a második tervünket, ami alapján visszamásztunk a talajra, és a két partot összekötő hídnak az őr autójával ellentétes - beláthatatlan - oldalán lévő szervízfolyosón átlopakodtunk a folyón. Itt már az erőmű közvetlen közelében voltunk. Azt láttuk, hogy a nagy épület minden bizonnyal elhagyatott. A telket kerítés és szögesdrót védi, a bejáratra alkalmas nyílásokat alapos munkával eltorlaszolták. Karnyújtásnyira voltunk, de mégis, ezek tükrében érinthetetlennek tűnt az épület... Legalább fél órát ültünk a híd rejtekében, és kutattuk, hogy hol lehet rés a pajzson. De nem találtuk...

Végül visszamentünk a mi oldalunkra, és megint ettünk a kocsinál. Röviden bejártuk a siló melletti, ex-lakóháznak tűnő épületet is. Sajnos abban az állapotban volt, amikor a tető vagy bármelyik emelet akármelyik pillanatban beszakadhat (láttam már nem egy ilyet), ezért nem sokat időzhettünk benne. (Még képek sem készültek sajnos...)

Már fáradtunk, de hajtott egy belső erő, és jött az utolsó, harmadik terv. Ha ez sem jön össze, akkor irány haza... Az lett volna a lényege, hogy visszamegyünk a város lakottabb részére, és valahol egy másik hídon átmegyünk a folyón, megkerülve az egész területet úgy, ahogy van. A másik oldalon, ahol a domboldalon polgári házak látszottak, talán le tudunk csúszni a kompexum mögé, és onnan próbálkozni. Barbara navigált, én vezettem. De csúszásra nem is volt szükség, ugyanis egyszercsak a nyugati oldalon egy olyan útelágazáshoz értünk, aminek a baloldali ágán két óriási szikla állta el az utat. Kétségtelenül szándékosan helyezték oda őket, hogy autó ne tudjon arra továbbmenni... Rögtön tudtuk, hogy jó helyen járunk!

És így érkeztünk meg az IM Szénerőmű valódi bejáratát jelentő első épülethez:

A szerpentin alján pedig már látszott a végső cél:

Nehéz leírni, amit itt éreztünk. Nagyon úgy látszott, hogy ez is sikerült, be fogunk tudni menni mindenhova. Az előző két helynek is (1, 2) a hatása alatt voltunk még, irreális volt az egész, de jó esély volt rá, hogy a java csak most jöjjön. Nem gondolkodtunk, csak bementünk a sötét bejárati toronyba, amiből a képen ez a hosszú szállítócsúszda jön ki. Láttam már ugyanilyet (sőt: másztam be ugyanilyenbe), amikor Nagymányokon az ottani szénbrikett-gyárban voltam.

A torony a legsötétebb, legfeketébb hely volt, ahol valaha jártam. A képek sokkal világosabbak, mint a valóság, hogy lássatok is valamit. Azt hiszem, régen ide érkezett a szén, amit alulról emeltek be, előfeldolgozták, és a csúszdán az erőműbe küldték. Az épületben MINDENT fekete szénréteg, vagy rosszabb esetben massza borított, szó szerint koromfekete volt minden. A szűk lépcsőházba icipici ablakokból jött volna a fény, de azokat is vastag szénpor borította. Még amit zseblámpával megvilágítottunk, az is fekete volt, szóval az orrunkig sem láttunk, de körülvett a rozsda és rohadás légköre. Az alábbi videó hűen reprezentálja az életérzést: 

Fent több emeletnyi gépek voltak, fekete fekete hátán. Tényleg csak azt vártam, mikor válik ki a sötét masszából egy szörny. Nagy örömömre az egyik felső szint egy félreeső oldalán volt egy alig kivehető kupac, ami tökéletesen egy emberi felsőtestre emlékeztetett, szétrohadt arccal...

És persze a tetőre is kimentünk, hiszen az kötelező! Innen nagyon jól látszott az erőmű főépülete:

Így nézett ki a Sötét Torony messziről

Ezek kisebb "átmeneti kalandok" voltak, mielőtt végleg célba értünk volna az IM Szénerőműben. Ezzel fog folytatódni a B.E.A.U.T.Y., azaz Belgium Epic Altomán Urbex Tour, Yo!.

A sorozat részei: [Intro - 1. rész - 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5. rész - 6. rész - 7. rész - 8. rész]
Helyszín: Charleroi, Belgium
Teljes pózerkedős fotóalbum: itt.

Az első nap második célpontjával folytatódjék a Belgum Epic Altomán Urbex Tour, Yo! A helyszín változatlan, Charleroi, Belgium, az "IM" Szénerőmű. A hűtőtoronyból egy idő után lekászálódtunk a betongerendák és falamellák közötti extrém mászópályán, majd a bokáig érő sáron át visszatértünk a külvilágba (a cipőmhöz képest az ajkai iszapkatasztrófa óvodás homokozó volt). Még egyszer körbejártuk a tornyot, és megpróbáltuk magunkat elhelyezni a környezetben. Mi is vesz körül? Hol is vagyunk egyáltalán?

A torony mellett egy kisebb siló állt, aminek földig ért a létrája. Felmásztam a tetejére, de igazából semmit nem nyújtott (máskor odalettem volna egy ilyen lehetőségért, de a hűtőtorony után szinte meg sem ütötte az ingerküszöbömet...). Kicsit szemeztünk a csatorna túlpartján lévő nagy épülettel (vajon elhagyatott?), aztán visszamentünk a kocsihoz és ettünk-ittunk, pihegtünk. Ekkor tudatosítottuk csak, hogy a hűtőtoronnyal szemközti telken szintén elhagyatott ipari maradványok állnak: egy óriási csővezeték, egy ház és egy talán 25-30 méter magas nagyobb siló. Kerítés húzódott körülöttük, de a kapuk hol nyitva voltak, hol valaki újat vágott...

A siló telkére mentünk be először, ahol volt egy kis épület tele elektromos szerkezetek maradékaival:

Tovább sétálva pedig megláttuk, de olyan egyszerűségben, mintha az élet a tenyeréből etetne minket: a siló oldalán felfutó lépcső alját. Megint semmi elzárás, semmi lánc, rács, lakat, még egy tiltótábla sem volt. Békésen, befogadón köszöntött minket a feljárat.

Mint a képen látszik, a lépcső mentén a siló oldalán több ajtószerű nyílás is található (BTW az egyik fölé az a szó volt firkálva, hogy "urbex"). A legelső kb. a felénél lehet magasságban. Amikor ehhez elértünk, természetesen be kellett néznünk rajta. És leesett az állunk.

Mintha egy Rammstein koncert díszletét láttuk volna: körkörösen LED-hatású fénycsíkok világítottak, felül körben éles reflektorokon át jött a fény, és egy rakás ipari acél mutatott szimmetrikusan a "színpad" közepére. (((Valójában voltam már Rammstein koncerten, és nem így nézett ki, de mégis ez jutott eszembe:))))

Sőt, az átjárónkon át egy olyan párkányra léptünk, ami a tartály belső oldalán futott körbe. Az egész kb. 50 cm széles lehetett, és sem korlátja, sem kapaszkodója, se semmije nem volt, ami megvédett volna egy esetleges bezuhanástól. Tehát hirtelen ott álltunk egy 12+m mély acélgyomor szájában, távol minden segítségtől, ha szükség lett volna rá. Itt életemben először egy hangyányi tériszonyt éreztem... :) De aztán hamar magunkhoz tértünk, és észrevettük, hogy alattunk egy létra indul lefelé, a "stage-re".

Fentről még nem látszott, de lentről kivehetővé vált: az a rengeteg fura kocka a siló alján mind-mind beton. Szakértői becsléseim szerint kb. 800-1000 db lehetett belőle. Hogy mire szolgálnak? A Phass Two Dja Kutatóintézet munkatársai tanácstalanul állnak az eset előtt.

 Lent is csak ámulni-bámulni tudtunk még jó ideig. A lyuk, ahol bejöttünk, szintén jó  látványt nyújtott visszanézve:

A siló közepén el tudtam volna üldögélni néhány órát... De egy idő után csábítani kezdett a teteje. Úgyhogy kimásztunk a külső lépcsőre, és elindultunk felfelé. (Ekkor a szomszéd sódertelepen - ahonnan egyenesen ránk lehetett látni - egy fickó olyan műsort adott elő, mintha egy filmben lettünk volna. Kijött egy irodakonténerből, hogy beszálljon a kocsijába és hazainduljon. Mi rögtön lefeküdtünk a lépcsőre, hogy a perspektíva miatt rejtve maradjunk. De ekkor eszébe juthatott, hogy valamit bent hagyott, úgyhogy visszament. Miután újra kijött, még álldogált a kocsija mellett néhány percig. Mi ezalatt lapultunk a lépcsőn, és ezer szerencsénk volt, hogy az urbex alaptörvény szerint az emberek soha nem néznek felfelé. Végül végre beszállt az autóba, és elindult. De azonnal meg is állt, megint kiszállt, és visszasétált. Beszállt egy ott álló markológépbe, és átparkolt vele az út túloldalára. Ezután visszament a saját kocsijához, hogy végre valahára elinduljon. Már majdnem megnyugodtunk, de alig ment át a telep kapuján (újrabb 3 méter), amikor ismét kiszállt. Visszasétált a telep kapujához, és ráérősen bezárta. Végül ezredszerre is beszállt az autójába, és végre-valahára elhúzta a csíkot...)

Ezen rövid közjáték után végre felmehettünk a siló tetejére. Semmi nem állta az utunkat. Természetesen minden vágyam volt a tetején, a belső oldalon látott kis "fülkébe" lemászni. De sajnos amikor ráléptem a tetőre, az annyira bizonytalan állapotúnak tűnt, hogy jobbnak láttam nem kísérletezni. :/

Az indián nevem: Osonó Segg.

Miután kicsit még gyönyörködtünk a kilátásban, tovább álltunk, mert már vártak az újabb kalandok! :)

A sorozat részei: [Intro - 1. rész - 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5. rész - 6. rész - 7. rész - 8. rész]
Helyszín: Charleroi, Belgium
Teljes fotóalbum (by B.): itt.

A Belgium Epic Altomán Urbex Tour, Yo! első állomása a Charleroi-ban található "IM Power Plant" volt, pontosabban annak hűtőtornya. Erről a célpontról tudtuk a legnagyobb bizonyossággal, hogy látogatható, sőt, a koordinátáit is egy egyszerű Google Maps kereséssel meg lehet kapni (!). Akkor még nem sejtettük, hogy az egész napot ott fogjuk tölteni, mert a környéken nem csak a hűtőtorony található, hanem egy sokkalta nagyobb komplexum! (Sőt, sajnos ránk is esteledett, ezért a kínálat egy részével nem is tudtunk élni...) A hűtőtoronyról rengeteg legendás fotó található a neten, pl. a Behind Closed Doors és a Proj3ct M4yh3m oldalán, akiktől rengeteg inspirációt szereztünk (((bár az ő képeiken nagyon masszív utómunka van, ami bulvárosan már-már félrevezető))).

A GPS-t követve megtaláltuk a toronyhoz vezető utat, és valamilyen intuíciót követve úgy döntöttünk, hogy közvetlenül odaautózunk a torony lábához (ha lehetséges).

És minden várakozásunkat felülmúlva a torony egyszer csak ott állt előttünk, teljesen nyitottan! Semmi zárt kapu, kerítés, szögesdrót, őrkonténer, tiltótábla, barikád... Az egyetlen figyelemre érdemes dolog a közvetlen szomszédságban működő sódertelep (vagy mi) volt. Onnan épp kiteherautózott egy munkásképű fickó, jónapot köszöntünk egymásnak, és elhajtott. A torony felé nézve egy hátizsákos fiút és egy gurulóbőröndös (!) lányt pillantottunk meg, amint zavartalanul sétáltak az irányába. Ekkora turista-átjáróház lenne ez a hely...? Ez jelenthetett jót és rosszat is... Leparkoltuk a kocsit és mi is elindultunk a torony felé.

Már a puszta tény, hogy a torony tényleg létezett, és meg is találtuk, elég lett volna, hogy az egész nappal elégedettek legyünk. De a java csak most jött.

A torony enyhén le van süllyesztve, és az alján minden irányból nyitott, így be lehet sétálni alá (lásd a képeken). Nagyon érdekes, hogy a kémény-hatás miatt ott lent konstans szél fúj a kör minden irányából a torony közepe felé (nem is gyenge). Az ismert fotókról tudtuk, hogy valahogy fel lehet jutni a kémény belsejében lévő platformra. A kintről közvetlenül bevezető ajtó zárva volt, ezért más utat kellett keresnünk. Elindultunk alul, a kémény alatt lévő térben a közepe felé, hátha találunk valami feljárót. Fölöttünk fa lamellák végtelen hálója tornyosult betongerendákra támaszkodva, több méter magasan. Amivel nem számoltunk, hogy az állandó hideg szél és torony elhelyezkedése miatt a föld pár méter után masszív SÁRRÁ alakul (a végén már bokáig ér), és ha ezen valaki átvergődik, a torony közepe alatt konkrétan víz áll. Először nem értettük, hogy miért vannak itt-ott autógumik és raklapok letéve, de az első komolyabb cuppanás megvilágosított.

Én olyan lelkes voltam, hogy a cipőm és ruházatom totálkára sem állíthatott meg, úgyhogy beevickéltem a közepére. Egy raklapon, aminek az egyik fele sárban, a másik vízben állt, négykézláb átmásztam a fél méteres hasadékon középen, így bejutottam a torony legbelső körébe. Itt már föl lehetett látni a torony belsejébe, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy innen nem lehet feljutni.

Közben B. úgy döntött, falmászó tudását kamatoztatva megpróbál a beton-fa lamellák között mászóútvonalat keresni. Erre nem sok esély látszott, de más lehetőségünk nem volt. De igaza lett: 1-2 perc után már kiáltotta is, hogy talált egy utat. Sáros cipővel, csúszós lábbal utána eredtem én is a betongerendák és ázott deszkák sötétjébe.

Végül egy szűk résen át egyszercsak kibukkantunk a torony felső platformján, így:

HOGY MILYEN LÁTVÁNY VOLT, ARRÓL BESZÉLJENEK A KÉPEK ÉS VIDEÓK:

Google Maps-féle gömbpanoráma, orrát túró lánnyal

(Az erőművek kéményeiben EU előírás szerint muskátlit kell ültetni a levegő tisztaságának érdekében. Ezért a torony belső szerkezetét teljes egészében muskátli tartók alkotják, mint a fotó mutatja.)

A fiúról és a lányról, akik percre pontosan egyszerre érkeztek velünk a toronyhoz, kiderült, hogy Magyarországon tanulnak az IBS-en! Éppen a Charleroi reptérről utaztak Budapestre, és a járatok közötti időt töltötték el a toronyban. Durva!

Viszlát a B.E.A.U.T.Y. következő részében!

A sorozat részei: [Intro - 1. rész - 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5. rész - 6. rész - 7. rész - 8. rész]

Előszó

Biztos sokan álmatlanul forgolódnak éjjelente az ágyban, miközben az jár a fejükben: "Mi lehet most Altománnal?" Mielőtt belevágunk a NAGY KALANDBA, ezt azért megválaszolom. Nem, Altomán nem halt meg. Igen, Altomán még mindig urbexel. (Bizony!) Sőt, azt kell hogy mondjam, hogy a dolgok epic-ségi mutatója exponenciálisan nőtt az elmúlt 1-2 évben. Olyan helyszíneken volt szerencsém járni, hogy sugárban fostuk le a bokánkat tettestársaimmal. A szívem szakad belé, hogy nem tudtam mindről beszámolni nektek...:( (Mint a bloggerek 99%-ának, nekem is az áll a háttérben, hogy a Nagybetűs Kurva Élet többfrontos helytállásra kényszerít, aminek keretében sokszor húsbavágóan-szívbemarkolóan kell priorizálni...)

Viszont vannak dolgok, amik ANNYIRA epic-ek, hogy egyszerűen LEHETETLEN nem írni róluk...

B.E.A.U.T.Y.

Urbex körökben Belgium egy aranybánya hírében áll. Komplett elhagyott erőművekről, szellemvárosokról és úri kastélyokról szólnak a legendák. Akinek van nemzetközi urbex-bakancslistája - mint nekem -, annak jó eséllyel van min. egy tucat belga helyszín rajta. Egy napon váratlanul azzal állt elő nekem a fantasztikus B., hogy "Baszki, elég a papíralapú álmodozásból! Csináljunk egy körutat, ahol végigjárjuk mindet!" Én pedig azt mondtam: "Baszki, tényleg!"

Ez lett a B.E.A.U.T.Y., vagyis a Belgium Epic Altomán Urbex Tour, Yo!

(1, 2)

4 napot töltöttünk kint, amiből az elsőn csak utaztunk, a többi hármon reggeltől éjjelig urbexeltünk. B. egy barátjánál, O.-nál laktunk (amiért 1000 hála!), a közlekedést pedig a helyi autó-megosztó szolgáltatással oldottuk meg. Belgiumban elképesztően olcsón lehet magánemberektől autót bérelni, aminek célja nem a pénzkereset, hanem a környezetvédelem és a kevesebb autó, és ráadásul a megosztott autók teljesen ingyen parkolhatnak. (Üdvözlet egy fejlett, nyugati országból!) Gentben laktunk, és onnan rajzottunk ki minden reggel valamely égtáj felé.

RENGETEG elem volt a listánkon, hiszen mint mondtam, az internet hemzseg a nyálcsorgatós belga helyszínektől (ezekből válogattam most ide pár képet). Koordinátákat találni már nehezebb, de azért nem lehetetlen. A konkrét útiterv napról-napra alakult, az információink, élményeink és logisztikai optimum-számításaink tükrében. Átlagon felül odafigyeltünk a felszerelésre, és a helyszíneken is beleadtuk az összes "szakmai tapasztalatunkat", hogy sikerrel járjunk.

És hogy hogy sikerült? MINDEN helyszínt, ahová elmentünk, sikerült meghódítani, összesen kb. 10 objektumot (nem véletlenül szerepel itt annyiszor az epic szó). Egészen hihetetlen volt, ahogy a komplett ismeretlenbe belevetettük magunkat, sosem látva egy lépésnél előrébb, de újra és újra kirajzolódott előttünk a továbbjutás lehetősége. Mindig, mindenhol feltárult valamilyen út, ösvény, hasadék... Vagy egy rét eldugva a fák között, és a közepén egy kastély...

Több sikert hoztunk ki az útból, mint a legvadabb álmainkban reméltük volna. Belgiumban rengeteg helyszín van még, de több legendára is kitűztük a zászlónkat, és egy álomszerű utazásban volt részünk. Ezekről fog szólni a következő néhány bejegyzés.

A sorozat részei: [Intro - 1. rész - 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5. rész - 6. rész - 7. rész - 8. rész]

Majd' 1 éve volt, hogy interjút adtam a Presztízs magazinnak, ami aztán mindenféle technikai okokból nem tudott nyomtatásba menni jó sokáig. De mostanra végre orvosolni sikerült a problémát, és a februári számban olvasható a cikk, mégpedig B. Viktor kolléga fotóival illusztrálva. Szerencsére azóta az online változat is lehozta, úgyhogy erre a tagmondatra kattintva olvasható.

Nemrég pedig a felvidéki Új Szó kért fel egy interjúra. Ez fordított sorrendben jelent meg: először online, majd ezután papír alapon is (elvileg, ez utóbbihoz még nekem sem sikerült hozzájutnom). Az online változat ide kattintva tekinthető meg remekül. (Az Új Szó egyébként a Szellemvárosos Hajner Gyulát is meginterjúvolta, lásd ide kattinva.)

Ezúton is köszönöm mindkettejüknek! :)