Magasság: 8 méter 
Teljes fotóalbum (Altomán feat. B.) | Panorámák

Magunk sem tudtuk, hogy mit keresünk, vagy mit várunk a területtől. De úgy alakult, hogy többször is megfordultam a környéken, és minden alkalommal totál sóvárogva néztem a látvány nyújtotta ipari pornót. Mivel a fantasztikus B. is ugyanígy volt vele, nem volt kérdés, hogy meglátogatjuk. A terület egyébként működik, emberek dolgoznak rajta, hajót javítanak, limuzint tárolnak, vagy épp betonba öntik üzleti konkurenseiket. Mindig is akartam zombi hajókat látni, úgyhogy ezzel nagy álmom vált valóra. (Vonattemető már volt, még repülőtemető és autótemető hiányzik!) De a hajókon felül sokkal több gyönyörűség is az utunkba akadt.

Ezen az alig észrevehető, vízhez vezető lejáraton keresztül jutottunk az első célponthoz.

El lehet-e képzelni jobbat annál, mint egy kimustrált hajó, ami a vízen áll, és jó 8 méteres vasszerkezetek vannak felépítve rá? Szerintem nem nagyon.

Hogy megmásztuk-e? Viccelsz?

Kilátás a szerkezet tetejéről 3D-ben:

Az Altomán történetének első selfie-je:

 A következő állomás a zsiráfcsorda volt. Ezeket jellemezni felesleges, a látványuk magáért beszél. Úgy nyúltak a fák fölé, mint robotikus dinoszauruszok. Az egész cucc egyébként elöl és hátul síneken áll, így oldalirányba egy az egyben tologatható!

De nem ezek voltak az egyetlen mega-daru-jellegű készülékek a területen. Sőt, volt ezeknél nagyobb is! Egészen földöntúli feelinget árasztott, és a designelemek művészi kisugárzása 10/10-es volt!

...és végül jöttek a hajók. Ezek már nem a vízen álltak, hanem a szárazon, ki tudja mióta, és ki tudja még meddig. A megalomán érzések itt is uralkodók voltak!

Hajó VS ember méret (bal alsó sarokban az ember):

Kibelezve:

 Végül akadt még pár kósza ladik:

Fantasztikus nap volt a fantasztikus B-vel - olyan idő, amiről pontosan tudtuk, hogy ennél jobban nem tudtuk volna eltölteni. De itt még nem volt vége, mert utána mintegy levezetésként beugrottunk egy újabb helyre - úgyhogy to be continued...!

Magasság: 20 méter 
Fotóalbum (B. Viktor) | Panorámák

M-től jött az ötlet, B. Viktortól a koordináták és tőlem az időpont, amikor meglátogattuk ezt a tornyot. Egészen hihetetlenül magányosan álldogál egy erdei ösvény mentén. Viktor már fotózott róla nappal, most pedig megnéztük az éjszakai kilátást, fényképezővel és kamerával felszerelkezve!

A korai téli sötétedés után fél 6-kor találkoztunk a Móricon, hogy kivillamosozzunk. Ez viszonylag hosszú út lett volna, de mivel a villamost 20 perc várakozás és 1 megálló után pótlóbusz váltotta fel, majd a visszaváltás további fél órába telt, így már azt sem tudtuk, milyen évet írunk, mire kiértünk. Viktor mutatta az utat felfelé, először egy le nem aszfaltozott hegymeneti kis utcán, falusias házak között, aztán tovább egy erdei ösvényen. A sötétben az ösvény közvetlen közelén és a zseblámpám fénykörén kívül semmit sem láttunk, úgyhogy kellemes Blair Witch hangulat uralkodott.

Először jó irányba indultunk, aztán némi tanakodás után elmentünk a rosszba. A sötétben egyre sűrűsödő növényzet és rózsabokrok közepette kerestük a kiutat. Mivel nem lett meg, inkább rászántuk az időt, hogy megnézzük a pontos GPS-koordináták alapján a státuszunkat. A rossz ösvény választásánál csak akkor lehet még jobban eltévedni, amikor vaksötétben ugyanazon visszafelé próbálsz haladni, de végül nagy nehezen kiverekedtük magunkat a jó pontra.

A tornyon felfelé haladva a fák téliesen kopasz koronái között minden lépéssel több szűrődött át az éjszakai látkép apró fénypöttyeiből (jaj de szép mondat!). Végül ott volt előttünk a teljes pompájában kibontakozó városi panoráma! Ha az alábbiakra kattintotok, előttetek is ott lesz.

Éjjel:

Nappal:

Budapest:

El lehetett látni egészen a Citadelláig. Ha nem lett volna Viktor nappali sessionje, akkor nem nagyon tudtuk volna, mi van alattunk, de azoknak a képeknek köszönhetően lehet róla némi fogalmunk. Életveszélyes ez a torony: 10 centi mellélépés 20 métert jelent lefelé.

Nagyon érdekes volt, hogy 3 oldalról a gyönyörű városi fények vettek körül, viszont totális sötétség honolt a látótér mögöttünk lévő negyedén. Ott volt az erdő, és az olyan volt, mint egy vantafekete folt a térképen. Egy árva foton sem sugárzott ki belőle, nem voltak részletek, kontúrok, csak a sötét massza.

Kb. 40 percet voltunk fent a fagyban. Lőttünk még néhány crazy russian selfie-t, aztán távoztunk. A torony szomszédságában egy szintén elhagyatott, földszintes épület van. Ebbe végül nem mentünk be, mert meglepő módon egy kutya ugatott ránk már messziről, amikor a terület határának közelébe értünk (imádkoztunk, hogy ne jöjjön ki).

Ezt már csak azért írom, hátha valakiben felmerül, hogy "na és összességében milyennek ítélem a tanfolyamot?".

A legfontosabb, szakmai szempontból pont a legnehezebb nyilatkoznom, mert ugye nem dolgoztam a "való életben" alpinistaként. De egy biztos: ha nulláról indul valaki, akkor itt egy nagyon jó és széles alapot kap. A tanfolyam hossza és a gyakorlandó területek sokfélesége (mászások, csomók, emelések, mentések, antennatorony, épülethomlokzat, favágás, stb.) azt eredményezi, hogy még ha nem is kerül elő minden helyzet napi szinten az életben, de megtanuljuk kreatívan használni az eszközöket, kigondolni és átlátni rendszereket, célokhoz megoldásokat rendelni. 3 hónap pont elég arra, hogy kiépüljön a gondolkodás, egyfajta önállóság, kezdőszintű rutin.

Az alapfokú tanfolyam és az OKJ között gyakorlati szempontból talán ez a legnagyobb különbség. Az alapfokon megtanul az ember mozogni a kötélen, és egyszerűbb feladatokat megoldani, de annyit sem tudásban, sem rutinban nem szed fel, hogy kreatív tudjon lenni. Márpedig ebben a szakmában az nem árt. És persze - ahogy már sokszor írtam - az OKJ tananyaga sokszorosan nagyobb, mint az alapfoké! Gyakorlatban és elméletben egyaránt. Úgy tippelem, hogy megfelelő mentorokkal már alapfokkal is el lehet kezdeni dolgozni, de aki igazán a szakmájává, hosszú távú fő tevékenységévé szeretné ezt tenni, annak erősen ajánlottak a magasabb szintek.

Összességében tehát azt hiszem, hogy amit egy iskolától el lehet várni, azt tudja is az OKJ. Semelyik szakmában nem lesz senior egy nullkilométeres munkatárs, de jó alappal pár nap alatt magabiztosan hadrendbe állítható. Ez szerintem itt is fennáll.

Az aktívak többször kritizálták az életszerűtlen helyzeteket, főleg azt, hogy túl sok a mentés, miközben ők X évtized alatt sem mentettek soha. De az is tény, hogy az alpinisták exhibicionisták, és szeretnek mindent jobban tudni... Ezt a vitát meg kell hagynom a szakmának.

Én egyetlen dolgon változtatnék, ha lehetne: még több épületen történő gyakorlati napot tennék bele. Nyilván ezt nehezebb leszervezni, de a hasznossága mindent űberel. Igazából annyi kellene belőle, amennyit csak sikerül összehozni.

Megjegyzendő még, hogy a csapat mindkét esetben (az alapfokon és az OKJ-n is) király volt. Egyik esetben sem voltak ellenszenves, rosszindulatú, hülye emberek. Mindig baráti, egymást segítő, támogató légkör volt, ami marha jó! Közben ez természetesnek tűnt, de azért vegyük észre, hogy érték. Itt megkockáztatom az általánosítást: akik egy ilyen képzésre keverednek, azok jó eséllyel jófej emberek. :)

Akit érdekel az alpinképzési körkép, ide kattintva találja meg.

In fines res bejelentem, hogy SIKERREL LETETTEM AZ OKJ IPARI ALPINISTA VIZSGÁT!!!!!!!! És ami még hihetetlenebb, jeles (5) minősítéssel... :)))))))) De hogyan is történt mindez...?

A mászófalas nap után volt még egy utolsó elméleti nap, ahol mindkét elméleti oktatónk megjelent, és a vizsga egyetlen nyilvános kérdéssorát, a szóbeli tételeket elemezgettük. Rögtön másnap pedig kegyetlenül megtartottuk az elméleti vizsganapot. Ez írásbeliből és szóbeliből állt. 4 tagú vizsgabizottság + jegyző + OMKT képviselő képviselte a hatalmat.

Az írásbeli egy 100 pontos dolgozat volt, 1-50 pontig terjedő kérdésekkel. Ami meglepő és örömteli volt, hogy kizárólag az alpinizmussal kapcsolatos anyagot kérdeztek, vagyis az építőipari és gazdaságjogi részeket totálisan hanyagolták. Így az egész vizsga sokkal hitelesebbnek tűnik nekem. Volt pár kérdés, ami annyira általánosan volt megfogalmazva, hogy nem tudtam pontosan, mire gondolnak, és volt egy-kettő, amit egyszerűen nem tudtam (pl. ferde kötélpálya esetében hány kilonewton legyen a kikötési pont teherbírása). De összességében jól sikerült, tudtam, hogy nem fogok megbukni, és pár napra rá meg is kaptuk az infót: 4-es lett!

A szóbeli nem volt valami pozitív élmény. Atombiztos kézzel belehúztam a legkevésbé szeretett tételbe: a favágásba. Ezer szerencsémre a bizottságban volt egy hétdanos favágó mester, így nyilván hozzá küldtek beszélni. További mázlimra ő egy rendkívül lelkiismeretes, részletkérdéseket örömmel kibontó, apróságokat élvezettel boncolgató vizsgáztató volt. Plusz emlékeztetett egy-két emberre, akik miatt kisebb koromban lelki sérüléseket szenvedtem, így lelkileg is totális rettegésben ültem le elé. Kicsit döcögve, de azért magabiztosan előadtam a dumámat. Jó sokat beszéltem, múltak a percek, és ő csak nem állított le. A végén némi hallgatás után rám nézett, és azt mondta: "Jólvan. Nálam eddig ez egy 3-as." Itt kisebb (vagy inkább nagyobb) sokkot kaptam, mert azért egy 4-esre számítottam volna. Aztán folytatta: "...de felírtam ide magamnak 4 dolgot, ezeket megkérdezem, és ha tudod, akkor alkudhatunk felfelé.". Mondtam, hogy OK. Azokra a dolgokra megfeleltem, így végül ki tudtam csikarni a 4-est!

A gyakorlati vizsga 5 nappal később, most kedden volt. Vasárnap Tomi volt olyan jófej, hogy bejött velünk gyakorolni a Mountexbe, még utoljára. Aztán mondjuk volt olyan rosszfej, hogy szanaszét alázta a megoldásainkat, ami ebben a fázisban már nem igazán célravezető módszer. De mindegy, azért annak tudatában távoztunk, hogy nagy baj nem érhet a vizsgán! A Big Wallban ismét jófejek voltak, mert szabadon lehetett vizsgapárt választani. Márkkal mentünk, és ő húzta ki a tételt. Feladat: 90 kg-os teher felhúzása a 12 m magas pódiumra, majd ferde kötélpálya építése és azon leeresztés. Nem volt olyan eleme, amit ne tudtunk volna, de azért alaposan átrágtuk, megterveztük. Előttünk már 2 pár dolgozott, amikor elkezdtük. Meglepő módon megjelent a favágós Zoli, és kimért stílusában keresztkérdések bombáit dobálta ránk: "Mi hiányzik innen a munkaterületről? Azt hova kell elhelyezni? Orvosoljátok a hiányosságokat! Milyen dokumentáció szükséges? Tegyetek ki táblát! Helyezzetek el elsősegély csomagot!" Amellett hogy ettől görcsbe állt a gyomrom, kicsit magamra is vettem, mivel az előző 2 páros már rég kitehetett volna táblát és elsősegély csomagot, de náluk nem merült fel. Na mindegy! A lényeg, hogy ezután nekifogtunk. És megoldottuk a feladatot mint állat! A felhúzással kicsit küszködtünk (nehéz teher és hosszú táv), de minden megoldásunk jó volt. Izzadtan, de az átmenés biztos tudatában jöttünk le a szerről...

Az eredményhirdetésre órákat kellett várni. Egyrészt még több páros volt mögöttünk, másrészt a bizottság még adminisztrált, és ki tudja milyen jogszabályi kötelezettségeit látta el. Miután mindenki személyiségi jogilag beleegyezett, hogy nyilvánosan felolvassák a jegyét, az elnök végigment a névsoron, és kiderült a jegyem: 5-ös!!!

Óriási thanks a bizottságnak, mert azt hittem, 4-est adnak - a gyakorlat közben az egyikük megjegyezte, hogy szerinte túlbonyolított módszert választottunk. Mivel az elméleti vizsga súlya 30%, a gyakorlatié 70%, így az egész bizonyítványom is 5-ös lett!

SŐT! Kiderült az is, hogy az írásbeli vizsgánál 10%-kal feljebb vittek minden ponthatárt. (Ez arra volt egy furcsa megoldás, hogy állítólag a szakma kifogásolta a vizsga egyszerűségét. A vizsgán nem változtattak, de a ponthatárokat feljebb vitték...) Így eredetileg az írásbelim is 5-ös lett volna, és a csapatból mindenki 3-as és 5-ös között végzett volna. Így mindenki 2-es és 4-es között végzett, 5-ös nem is lett. Viszont a gyakorlat nagy súlya miatt az összes kiosztott bizonyítvány 4-es vagy 5-ös minősítésű lett! Gratulálok mindenkinek!!!

Végül mindenkinek megköszöntük, mindenkitől elköszöntünk, és hullafáradtan, de felszabadultan távoztunk a jövőbe.

Helyszín: 1047. Budapest, Károlyi István utca 10.
Magasság: 15 méter
Fotóalbum a vertikális tartalomfogyasztás jegyében

Ma volt az utolsó előtti gyakorlati nap (!), amit a Big Wall mászóteremben nyomattunk. Egyrészt azért, mert itt lesz jövő héten (!!) a vizsga (!!!), másrészt azért, hogy a hagyományos falmászó környezetet is közelebbről megismerjük. A Big Wall tényleg big: 15 méter magas mászófalak vannak, és belépve olyan érzés, mint egy kisebb templomban. Ha a 15 méter kevésnek hangzik, a képek majd megmutatják:

Pódium tetejéről

Egyik negatívos fal

Mászás

Ahogy a képekről lejön, falmásztunk is bőven, de ez csak a nap végén volt. Délelőtt mentést gyakoroltak (én azalatt autóvezetést az oktatómmal), délután pedig egy vizsgára hangolódó komplexebb mentési csapatmunkát csináltunk.

A falmászás nekem az első volt az életemben, és egész jó dolognak tartottam! Persze az alkar- és ujjizomzatom nincs erre kiképezve (ami jelentett némi korlátot), de a mászás elég jó érzés. Márk, aki gyakorlott ebben, felzúzott a plafonig a negatív falon:

(A zeneválasztás totálisan ötletszerű.)