A konferencia helyszíne felé haladva az épület homlokzata felől azt vettem észre, hogy egy kis részt mászókötéllel kerítettek el, és két kötélvég lóg le a magasból. Felnéztem, de nem láttam senkit, csak az üres köteleket. Viszont amikor bementem, Barbi azzal fogadott, hogy megmutatta a fényképezőjében a következő két képet, amit direkt nekem készített:
(Ezzel hatalmasat nőtt a szememben, nem mintha eddig nem lett volna elég nagy.) Szóval az alpinistáink az épület 4. oldalát, az utcafrontot is elérték. Érdekes egyébként, hogy az épületnek van "befelé lejtő" oldala is, kifejezetten dizájnolási célból, üvegből. Azt vajon hogyan mossák kívülről?
Sajnos, ha be is mutatták a technika ezen fejlődési irányát az ablakmosók, azt már nem volt alkalmam látni a Reklámhéten, sőt, a nagy másik-tetőre-kilógást sem valósítottam meg, mert mással voltam/voltunk elfoglalva, már amikor egyáltalán a helyszínen voltunk (pénteken például már alig). De nem baj, akkor is hatalmas élmény volt ez az egész!