Helyszín: Balatonlelle, vitorláskikötő
Magasság: 12 méter (a fedélzettől)

Még mindig balatonlellei vitorláskikötő. Tegnap beszéltük Gáborral, hogy a hajóján van egy kis kötelezni való (egyet fel kell vinni, egyet pedig le kell küldeni), de neki tériszonya van. Én meg mondtam neki, hogy nekem pont ellenkezőleg, és örömmel megcsinálnám! Így aztán ma a szaván fogtam.

Szerzett egy beülőt, ami vagy elég oldschool volt, vagy a hajókon ilyet szoktak használni, mindenesetre nem az a hagyományos alpinista beülő volt, hanem egy piros háromszöghöz hasonlító cucc. A hajón aztán bekarabínerezett, és kötött még 2 csomót is, mert mint mondta, "az a biztos". Aztán azzal a csörlőrendszerrel, amivel a vitorlát is szokták felhúzni, elkezdett emelni.

Vittem magammal két kötélvéget, az első feladat az árboc 2. keresztrúdjánál volt, ahol az egyik véget be kellett tennem egy csigába, a másikat pedig hozzákötni a végéhez. A becsigázás megvolt, amikor nagy amatőr módjára a másik kötéldarabot leejtettem. Nem baj, rátértünk a második küldetésre, ami már maga volt a csúcs, mégpedig az árboc csúcsa! Ott is volt egy nagyobb csiga, amibe felszakadt egy kötél, és azt kellett leküldenem benne. Itt már azért elég izgalmassá kezdett válni, hiszen a hajó nem éppen stabil alapzat, sőt (Gábor persze nem nagyon mozgolódott, de egy-egy széllökés is kellemesen emelte az adrenalinszintemet)! Miután ez megvolt, csináltam néhány fényképet, és közben Silence is befutott a stégen, és fotózott lentről. Lefelé menet az először már "para" kategóriába eső második keresztrúd már lazulásnak tűnt. Gábor feldobott egy másik kötelet, ahhoz hozzákötöttem az első végét, és ezzel a teljes feladatot elvégeztem.

Érdekes tapasztalat volt! Rájöttem, hogy az először instabilnak érzett lengős része a legjobb és leginkább kontrollálható része a lógásnak, míg a biztos pontnak ható árbocba kapaszkodás sokkal de sokkal nehezebb és kiszámíthatatlanabb!

Ez egy igazi win-win szituáció volt, úgyhogy a végén megköszöntük egymásnak Gáborral, és húztunk tovább nyaralni. :)