Helyszín: 1099. Budapest, Fék utca 4. - bár ez Magyarország legnagyobb területű állomása esetén nem sokra elég
Magasság: 1 emelet (de itt nem ez a lényeg:)
Fotóalbum (Altomán & B. Viktor) | Panorámák

A zsúfolt naptár (mint az enyém) az urbex-túrák nagy ellensége. Egyrészt megnehezíti a minden résztvevőnek alkalmas időpontok megtalálását, másrészt rontja az élményt az idő szorítása, harmadrészt - ugyanezen okból - nagyon kevés szabad kóborlást enged meg, amikor valódi felfedezés történhet. Ezért kitaláltam, hogy jelöljünk ki egy olyan napot, amit teljes egészében urbexelésre szánunk, és menjünk, amerre jól esik! Ezt valósítottuk meg B. Viktorral, nem kis eredménnyel! Életem egyik legdurvább urbex-napja volt több szempontból is:

• Reggel 10-től este 8-ig (10 órán keresztül) jártuk a várost
• 5 helyszínt jártunk be, amiből nekem 5 új volt, Viktornak pedig 4
• Minden helyszín tartogatott eddig példátlan látványt, kalandot, poént, veszélyt, vagy valamit.

Első célpontunkat vonatbuzik figyelmébe ajánlom. De csak akkor, ha szeretik a horrort!

Eredetileg a Gubacsi úti gyönyörűséges kísértetvágóhidat akartuk megnézni, de a marcona szekker és a vadarcú őrkutya eltántorított. Aztán Viktor mondta, hogy a közeli Ferencvárosi pályaudvarhoz elvileg tartoznak bunkerek, nézzünk körül ott. Ezért felmentünk a töltésen, és a betippelt irányba indultunk a sínek mentén.

Tipikus félreeső, vasszagú, lepukkant vasutaskörnyék volt. Valahol 20 vágányon túli messzeségben látszott a pályaudvar váróépülete, de mi pont a túloldalon érkeztünk meg, ameddig már senki nem sétál be. Természetesen itt is volt egy rövid házsor, egy-két falusias jellegű épülettel, amik mintha pont egy vonatról estek volna le és kallódtak volna el itt a senkiföldjén. Máig nem tudom, hogy ezek mik: szolgálati lakások, rendes lakások, vagy egyik sem? Van egyáltalán postacímük? Vagy hivatalosan nem is léteznek...?

A házsor és a sínek között először egy kisebb, hosszúkás elhagyott épület került az utunkba. Az volt benne a vonzó, hogy a teteje sarkán egy érdekes kis fülke állt, teljesen out of context.

A földszinti helyiségei közül csak az egyikbe mentünk be, ahol egy polcra kb. 10 db ősi számítógép-monitor volt felhalmozva. Amíg ott nézelődtünk, a kertek alól 2 fickó is kijött megnézni minket. Az egyik annyira nézett, hogy muszáj volt hozzá kimennünk, kedvesen köszönni, mosolyogni, kezetfogni és bemutatkozni (és persze tájékoztatni, hogy elhagyatott épületek fotósai vagyunk). A jókedélyűség eredményre vezetett: az ember először elmondta, hogy ezt az épületet raktárnak használták (ők, a vasutasok), másrészt ráintett, hogy nyugodtan csináljuk csak a dolgunkat. Győzelem: megvolt a "szóbeli engedélyünk"!

Ezután átmentünk a másik oldalra, ahol az épület oldalán a tetőfülkéhez vitt fel egy vaslépcső. A fülke egyszemélyes volt, és FAIL módon befelé nyílt az ajtaja, vagyis bentről szinte lehetetlen volt magunkra csukni. Bent dohos faszag volt, tele volt pókhálóval és ki volt törve az egyik ablaka - de több attrakcióval nem szolgált.

Egy ideig fotózgattuk a tájat, aztán Viktornak megakadt a szeme egy nagy épületen, és arra vettük az irányt. Vágányokon, gazon, hullákon lépkedtünk keresztül, aztán egyszercsak a tájból lerobbant mozdonyok kezdtek kibontakozni előttünk. Az első egy régi piros tolatómozdony volt, ami rojtosra volt rozsdásodva. Kicsit odébb több hasonló állapotú dízelmozdony állt.

A sor végén pedig:

A legdurvább mozdonyroncs, amit valaha láttam. Mi történhetett ezzel, hogy így néz ki??? A komplett oldala brutálisan be volt horpadva - ez önmagában is hihetetlen látvány, de az orra még ennél is jobban össze volt zúzva. Milyen balesetnek kell lennie, hogy egy ekkora mozdony frontálisan és oldalról is ilyen állapotba kerüljön? Ahelyett, hogy az a valami menne péppé, aminek nekiment? Viktor pár nappal később megtalálta a megoldást: egy kamionnal ütközött. A sajtó akkoriban "a közelmúlt legsúlyosabb vasúti baleseteként" írta le ezt (a cikket lásd ide kattintva).

Jó ideig csak az állunkat próbáltuk összekaparni a földről. Közben a közelben mozdonyokat mozgattak, de csodálkozva konstatáltam, hogy senki nem vesz észre, vagy nem törődik velünk. Aztán Viktornak eszébe jutott a triviális: be tudunk szállni a V43-as vezetőfülkéjébe! (Már amelyik megvan.) Rögtön fel is ugrott, én vártam néhány percet, mielőtt követtem.

Mindig kíváncsi voltam, hogy milyen egy villanymozdony belseje, de igazából most nem tudtam meg. Annyira kevés maradt belőle, hogy a valóságot már meg sem közelítette. Fotóztunk még egy kis ideig, aztán látogatónk érkezett a helyszín képviselőitől. Amikor leugrottunk a fülkéből, a mozdony alatt először két láb árnyékát, majd magát a két lábat is észrevettük. Gazdájuk végigsétált a mozdony mentén, majd az orránál befordult felénk.

Egy visszafogott stílusú, de határozott szándékú vasutas fickó volt. Megint elővettem a jókedélyű és kommunikatív oldalamat, és elmondtam, hogy igazából nem tudtuk, hogy hol van a terület határa, ezért apránként észrevétlenül elsétáltunk idáig (ez igaz is volt!). Mondta, hogy érti, de menjünk innen, és főleg ne mászkáljunk olyan mozdonyokon, amik bármelyik pillanatban összeomolhatnak, mert "rossz szelek fújnak mostanában errefelé". Jó 20 méteren át még el is kísért minket, hogy biztosra menjen. Közben még Viktor suttyomban lekapott egy utolsó ősöreg vonatkocsit, ami mellett elhaladtunk:

Aztán fel-le szaladgáló mozdonyok között szlalomozva elhagytuk a területet. Csak utólag, a Google Térképen vettem észre, hogy ezen a területen még kör alakú mozdonyforgató is van. Azt nagyon megnéztem volna, de észrevétlenül fotózni ott esélytelen, mert minden oldalról épületek veszik körül. Persze aki nagyon akar, valószínűleg simán bekéretzkedhet, végülis a vasutasok jó emberek.

U.i.: a vonatbuzik kedvéért akartam csinálni egy kísérleti "szerelvénypanorámát". A kísérlet nem sikerült, de ennyit azért ki tudtam belőle hozni: