Helyszín: Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi József út 42.
Magasság: 67 méter, 20 emelet

Kattints a képre és élvezd az új típusú 3D-s interaktív panorámát! | Az egér görgőjével zoomolhatsz is.

Ezen a szent napon ismét sikerült behúzni egyet Magyarország legmagasabb épületei közül. Mindezt B-nek és T-nek köszönhetem, ha összefuttok velük, adjátok át üdvözletemet. A koliban T ideje lassan lejárt, és a kapcsolatot happy enddel akarta zárni - még egyszer utoljára fel akart jutni a csúcsra. Erre az alkalomra engem is meghívott.

Meg kell hogy mondjam, az itt lakó embereket elképesztően irigylem! T az egyik felső emeleten lakott, így a szobájából non-stop a mennyországra láthatott. Az épület külsején nem tűnik fel, de jó nagy ablakai vannak a lakosztályoknak, ahol lehet meredni a messzeségbe nap mint nap.

Ha valaki illegál akarna a tetőre jutni, elég sok akadályon kéne átküzdenie magát. Mint a legtöbb koleszban, itt is 0-24 porta van, vendégek csak becsekkolással mehetnek be, satöbbi. Hosszú liftezés után 1-2 kisebb-nagyobb lépcsőházon át kóborolva haladtunk a cél felé. Furcsa érzés a lépcsőház ablakain kipillantva követni, hogy szép lassan lehagyjuk a 10 emeletes, "magas" panelházak tetejét. Jócskán.

A legfelső emelet fölötti emeleten még mindig voltak villanykarosok, akik egy hobbikör tagjaiként elektromos készülékek manipulálásával igyekeztek világuralomra törni. Ha jól emlékszem, az ő illetékesüktől kaptuk meg a kulcsot, és léptünk ki a Szent Tetőre.

Ha rázoomolsz a fenti Google térképen az épületre, akkor megnézheted, hogy pont a felénk eső oldalán értünk ki, a balfelső alacsonyabb tetőrésznek a kép teteje felőli sarkában. Egy hangyányit álmélkodtunk itt, aztán tovább mentünk a térképen lentebb látható magasabb tetőrészre. Itt lőttem pár naplementés-romantikus fotót B-ről és T-ről, amik marha jól sikerültek volna, ha véletlenül nem hagyom Manualban a gépet és exponálom túl a picsába. Bocs... Legvégül még egy utolsó, szűkös létrán átpréselődve jutottunk fel az épület leges-legfelső placcára.

A bejegyzés tetején lévő panoráma itt készült. Mint látható, a szűk helyen nem spóroltak az antennákkal. Amíg a többiek szakszervezeti témákról beszélgettek, én fotóztam és igyekeztem átélni a perceket. A tetőről nagyon eredeti szögben lehetett megfigyelni rengeteg városrészt és épületet: a hegyeket, a Citadellát, a jó öreg Bazilikát, a jó öreg SOTÉ-t, a jó öreg Tüskecsarnokot, és még sorolhatnám. Mint egy nagy találkozás régi barátokkal!

Nem tudom, mennyi időt töltöttünk fent, de az biztos, hogy túl kevésnek éreztem. De örülök, hogy megadatott! Miriádnyi fotó tekinthető meg a teljes Picasa albumban erre a mondatra kattintva!

Újra írok. Mint az bizonyára emberek millióinak tűnt fel, 1-2 éve bepassziválódott az Altomán. Százezrek ráncolgatták a homlokukat, hogy ez miért pont a design-megújulást követő nagy tervek és heves ígérgetések időszaka után következett. Tízezrek hánytak jeges verítéket, miután rémálmukból felébredve azon tépelődtek: "Lehet, hogy leesett egy tetőről és meghalt? Vagy börtönbe került?"

Jó hír: nem. Nézzük röviden.

Mi történt? Olyan változások voltak az életemben – piacra lépés egy saját vállalkozással –, amiket nem tudtam minden esetben teljes kontroll alatt tartani. Ez sajnos a blogolás kárára volt. (Érdekes módon Deadmind blogjára is rossz hatással volt a nagybetűs élet, de én hiszek az AlterBudapest feltámadásában is!)

Urbexeltem-e? Az nem kifejezés! Kifelebefelebaszogatottul. Sőt, még olyan helyeken is jártam, amiknek az eddigiek a nyomába sem érnek. Például a 3-as metró Arany János utcai metrómegállója alatti járatokban, a 2-es metró mentén található híres Rákosi-bunkerben (ezekért ezúton is köszönet B-nek), óriási elhagyatott üzemekben, iskolában, gyárkéményen (köszönet A-nak, V-nek és a többieknek), stb.. Megismertem több nagyon aktív embert is, akiknek szintén sok túrát köszönhetek. Ha minden jól megy, ez nem azt jelenti, hogy sok mindenről lemaradtatok, pont ellenkezőleg: sok mindenről írhatok majd színes-szagos-5D-IMAX beszámolót!

Akkor most hogy-hogy újra? Visszakérdezek: ti hisztek az örök szerelemben? Emberi síkon fogalmam sincs, hogy mit higgyek erről a témáról. De hobbi-síkon megbizonyosodtam: az urbex nekem múlhatatlan szerelem. Minden egyes nappal, akár vele, akár nélküle töltöm, csak megerősödök, hogy imádom. És ez nem múlik el soha. Nemrég megjelent a HVG-ben egy urbex-cikk a közreműködésemmel, és ahogy a kezembe fogtam az újságot, úgy éreztem, nem tudok nélküle élni. Írni akarok. Csinálni akarom. Meg ilyenek.

Nagyon köszönöm a rengeteg időközbeni megkeresést - amik emberi és média oldalról is megállíthatatlanul özönöltek -, a sok-sok szép szót, és hogy sokan hihetetlen kitartással felkeresték az oldalt! Nem akarok megint felelőtlenül ígérgetni, de annyit mondhatok, hogy igyekszem meghálálni. :)

U.i.: Az itt írtak továbbra is a fantázia szüleményei, elfojtott sci-fi-írói vénám melléktermékei. A képeket Photoshopoltam, vagy az internetről lopkodtam össze. A videókat idegenek küldték nekem ismeretlen e-mailcímekről. Urbexelni ÉLETVESZÉLYES, eszedbe ne jusson!! :)

Különleges projektet készítettem. Az urbexről való blogolás során sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mennyire "megy át" az érzés, ami egy-egy bejáráson kalapál az ember szívében. Nagyon érzékletes eszközök a fotók, főleg ha profik, mint Deadmind képei. Ezt még lehetne fokozni professzionális videók forgatásával (ez a terület nagyon érdekel), de éles helyzetekben ez többnyire kivitelezhetetlen. Van viszont egy nyelv, ami pont érzések átadására született: a zene. Nagyon sok bejárásomkor szól a belső rádiómon egy pont odaillő szám, és nagyon sok emlékemhez tartozik ilyen aláfestés. Ezért összegyűjtöttem ezekből egy kerek csokorral, és egy egyedi mashup-válogatásba rendeztem. Így született az:

Az urbex egy nagyon komplex érzékcsomag, így az albumon is mindenféle stílus szexel. Breakbeat, ambient, metál, dubstep, uplifting trance, ezek mindenféle keverékei, és még egy kis meglepetés is. Konkrétan az összes számot megeditáltam, szétszabtam, másképpen ragasztottam össze, hogy a létrejövő összkép a legjobban tükrözze, hogy mit érzek az urbexszel kapcsolatban. Ezért ezek a zenék ilyen formában sehol máshol nem hallhatók, illetve 2 saját mashup is helyet kapott a számok között.

Talán csak a változatosság miatt is lesz mindenkinek olyan szám, ami tetszik neki, és olyan is, amit egyáltalán végig sem tud hallgatni (például a Factory:P). A csokor ilyetén "megjelentetése" lehet, hogy full illegál, hiszen mások szerzői művébe belenyúltam, ráadásul itt most publikálom is. De én inkább érzem úgy, hogy ez egy kifejezési forma, amit sokan inspiráltak, és akik felé inkább hommage, semmint lopás. Hallgassátok itt:

Ajánlom figyelmetekbe a szövegeket, mert az albummal üzenni próbálok. A "tovább" gombra kattintva rögtön itt olvashatjátok őket. Kalandos fél órát kívánok a fogyasztáshoz, és ha szeretnétek letölthető formában is, szóljatok! Ha pedig nektek is van urbex-zenétek, osszátok meg, és talán készül Urbex&Music II. :)

Helyszín: Erzsébet híd, budai oldal
Magasság: 11 emelet

A csodálatos építőmérnök szakkolinak köszönhetően (akiknek többek között egy 4-es metróbeli alagúttúrát is köszönhetek) ezen a héten (f)eljutottam az Erzsébet híd tetejére! Bónusz pont jár, amiért ez ráadásul a kedvenc hidam mind közül!

Felső kép: én. Alsó kép: Nagy Attila (index).

Nem ismert városi körökben az az általános nézet, hogy minden hídnak van egy hídmestere. Jobban mondva minden hídmesternek van legalább egy hídja, de inkább 2. Ezért most is a budai hídfőbe épített kis hídmesteri irodánál volt az előre megbeszélt point de rendezvous. Vagy pont de rendezvous, ha franciául szeretnék szóviccelni, amit senki sem ért, de cserébe nem is élvez. Innen szinte egy szó nélkül felmentünk a hídra, a jobb oldali pilonhoz*. A pilonon a járda szintjén van egy kb. 80 cm magasságú ovális ajtócska, amit a hídmester kinyitott a kulcsával, és már lehetett is menni befelé-felfelé. Egész jó kis zárja volt, vagy 12 cm vastagságú.

Bent az ember átpréselte magát még egy valamivel kisebb lyukon, majd egy galamszarmocsárban gyökerező létrán felmászva egy még kisebb lyukon át bejutott a lépcsőházba. Gyakorlatilag az egész pilont egy lépcsőház teszi ki belülről. Persze szűk és meredek, de viszonylag kényelmesen járható. 10 emelettel feljebb még egy utolsó létra következik, ami olyan szűk helyen vezet fel a vízszintes összekötő elemig, hogy egy pocakos ember már erősen gondban lenne. 90 fokos fordulattal és még 2 lyukon való átpréselődés után már meg is érkeztünk a 70 cm széles és 3 méter magas felső elembe! Ezt egy olyan folyosónak kell elképzelni, amiben széltében pont elfér egy ember, tehát mindenki libasorban töltötte ki a teret. Érzetre pedig olyasmi, mint egy tengeralattjáróban.

Alsó kép: én. Középső kép, felső kép: Nagy Attila (index).

Az első látványosság a legjobb camera obscura volt, amit eddig láttam! A folyosó padlóján egy apró, ujjnyi vastagságú lyuk volt, amin keresztül a hídon közlekedő autóforgalomra lehetett lelátni egyenesen. Ha viszont a folyosón letakartuk a lámpát, hogy sötét legyen, akkor a lyukon át a forgalom képe felvetült a két falra, mint egy színes 3D-s mozi! Hasonló jelenséget eddig csak a Tüskecsarnok akkor-még-meg-nem-épült parkolóházában láttam, de az állóképet közvetített, ez ellenben mozgót. Sajnos itt a fényviszonyok miatt nemigen lehetett fotózni vagy kamerázni, így az élményt nagyon nehéz visszaadni. Indexes barátaink külön cikket és videót szenteltek neki:

Na de ezután jutottunk csak el mindannyian szép sorban a csúcsra. A hídmester felpókemberezett a plafonig, és kinyitott egy létra tetejénél lévő csapóajtót, ami egyenesen a híd pillérjének a tetejére vitt ki. Ezután mindenki sorba állt, és felmászott a létrán, és a korlátozott engedélynek megfelelően derékig kibújt a város fölé. Ilyeneket lehetett látni:

Képek: Pölöskei Dóra, Balázs Henrietta.

Több kép a Picasa albumban élvezhető erre a mondatra kattintva! Miután ugyanazon az úton lementünk a hídról, jött a ráadás kör. A híd budai oldala alatt áthaladó gyalogalagút egyik ajtaján keresztül bementünk a híd alá a lánckamrákhoz. A híd kábelei, amik a két végén diszkréten a föld alá távoznak a látótérből, itt folytatódnak. És itt vannak mindkét oldalon berögzítve a gigaméretű betonaljzatba, ami a híd egész tömegét tartja tulajdonképpen. Mindenki láthatja, hogy a híd kábelei több vékonyabb kábelből állnak össze. Ezek a föld alá távozva rögtön szétválnak egymástól, és egy fantasztikus látványt nyújtó helyiségben 66 ponton, méteres méretű acélcsavarokkal vannak befogva a betonba.

Képek: Balázs Henrietta, én, Nagy Attlia (index)

Ugyanitt vicces módon alulról lehet a járdaszintre kinézni (a fejünk van a járda magasságában), ahogyan itt a bejegyzésben feljebb, az első videó elején látni lehet. A lánckamráról 3D-s forgatható panorámát is megnézhettek a Kerekterek panoblogon, amit erősen ajánlott megtenni ide kattintva, mert odatesz a látvány!

*Apróbetűs megjegyzés: az elmúlt napokban kiderült, hogy sokan nem tudják, mit az a pilon. A legújabb tudományos kutatások szerint a pilon az a pillérnek a függőlegesen felfelé menő része, vagy legalábbis valami köze van hozzá.

Megint itt a fesztiválszezon, ami 2 dolgot jelent:

1. Hostess csajokkal körbevéve gályázunk a bulizó fiatalokat kiszolgáló szórakoztatóipar hajóján
2. Bungee jumping!!

Az EFOTT-on, ahol múlt héten voltunk, viszonylag (!) olcsó az ugrás, csak 6 rongy (miközben a Soundon vagy a Szigeten már 10 felé közelít, ha jól emlékszem). Ezért természetesen nem hagyhattam ki! Sőt, a tavalyi bemelegítő körök után itt volt az ideje egy kis extrának, vagyis az éjszakai ugrásnak.

A videót egy csodálatos ÁjFón kézikészülékkel Axel készítette. Az ugrató csaj mondta, hogy szerinte éjszaka jobb ugrani, és ezt a kipróbálás után tökéletesen alá tudom támasztani! Legalábbis akkor, ha az ember alatt egy fényesen villogó fesztivál terül el, mert az nagyon szép látvány. A kosárba feljött velem Lívi is, hogy abból a szögből is meg legyen örökítve az ugrás, de sajnos lemerült az eszköze, úgyhogy csak egy fel-ledaruzást nyert magának. De aki fentről lőtt képekre kíváncsi, az bőven elégedett lesz a 2011-es Szigeten készült 3D-s panorámával, amit erre a tagmondatra kattintva nézhet meg. A terveim szerint a következő ugrásom hátrafelé lesz, mégpedig a Balaton Soundon, utána pedig éjszaka hátrafelé! :)