In fines res bejelentem, hogy MA SIKERREL LETETTEM AZ ALAPFOKÚ IPARI ALPINTECHNIKAI VIZSGÁT!!!!!!!! Vagy, hogy az angol oklevelet idézzem, [I have] completed the COURSE OF BASIC WORK AND RESCUE IN ALPINE TECHNICS!!!!!!! :)))))))) Ez egy történelmi nap!!!!!!  :)))))) De hogyan is történt mindez...?

Reggel 8-ra mentem a Boulder Clubba, mert bár a vizsga 9-től kezdődött, Tomi tegnap telón mondta, hogy reggel 8-tól lehet gyakorolni még párat. Útközben tök érdekes volt, mert a Club közelében MEGINT láttam egy ipari alpinistát, ezúttal plakátragasztót. Ezen a képen alig látszik, de azért ott van a legfelső plakáton a falon. Ez az egyik lehetséges leendő munkaköröm az ablakmosás és a festés mellett (meg minden, amihez nem kell szakiskolát, vagy ilyesmit végezni), szóval különösen örültem neki.

(A motor sem rossz!) Az eheti csoport tagjai közül mindenki bejött 8-ra, mert mint kiderült, a mai kezdési időpont felénk elég rosszul volt kommunikálva, és nem akartak esetleg késve jönni. Megcsináltam minden feladatot legalább egyszer, közben megjöttek a másik csoport tagjai is, és 9-kor felmentünk a tetőtéri helyiségbe. Gondoltam, hogy mivel rajtunk mindannyiunkon fent van a cucc, ezért majd mi kezdünk gyakorlattal, de Tomi (ígéretéhez híven) összekeverte a csapatokat, aminek eredményeképpen Matyi, Máté és én bent maradtunk elméleten egy Bence és egy Jenci nevű arccal (és Tomival), és a többiek mentek ki a lépcsőházba gyakorlatra a másik tanárral. Igazából hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy én melyiken akartam volna hamarabb túl lenni; esetleg egy kicsit a gyakorlat felé húzott a szívem, mert az elméletre még úgy éreztem, hogy kell pár lopott perc. De ez sem volt nagy baj!

Az írásra 1,5 óra volt, Tomi hol figyelt, hol nem (nem mintha akkora sugdolózás ment volna), és egyszer, amikor valaki feltett neki egy kérdést a felszerelések felsorolását előíró kérdéssel kapcsolatban, akkor elhadarta a komplett választ egy "- nem ezt mondtam?" narrációval lezárva (nem mintha nem tudta volna mindenki magától is ennek a 99%-át). Amikor valaki befejezte a dogát, Tomi rögtön elkezdte kijavítgatni. Én adtam be utoljára (bár még én is bőven időn belül), és ezért az enyémet javította ki utoljára. HIBÁTLAN, 100%-OS LETT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))))))) Ez durva volt! :) És nekem egyedül (a többiek rendre vesztettek 20 körüli pontszámokat)! :) Szóval büszke voltam, de azért igyekeztem, hogy ne legyen még túl nagy a mellényem, hiszen a gyakorlat még hátra van!

A gyakorlati vizsgát a másik tanár felügyelte. A többiek azt mondták, hogy közülük az egyik gyereket már lent a kötél alján megbuktatta, mert nem karabinerezte be az ASAP-ját (érthetőbben: nem kötötte be a zuhanásgátlóját). Az első feladat a csomón való átmászás volt felfelé és lefelé. Ezt a fickó megtoldotta még azzal, hogy a csomó felett nem csak át kellett szerelni ereszkedésbe, hanem előtte a mászógépekkel is kellett ereszkedni 2 mozdulatot (ez nem különösebben bonyolult, csak extra fárasztás). Ebben én voltam az első, és gond nélkül lenyomtam. A második feladat a másik kötélpárra való átszerelés volt a kötelek tetején. Itt történt az, hogy kifelejtettem az ASAP áthelyezését a második biztosítókötélre, és amikor ezt észrevettem, nyúltam feléje, hogy bepótoljam. Ekkor (az ég áldja a nevét) megszólalt a tanár, hogy azt le ne vegyem, mert akkor hány kötélen maradok? - Egyen... - válaszoltam okosan, de belül holtra váltan, mert tudtam, hogy az 1 kötélen maradás azonnali buktatást jelent. A hibát így végülis nem követtem el (és könnyen lehet, hogy 1-2 másodperc múlva magamtól is leesett volna, hogy nem kéne), de egy kicsit paráztam, hogy mi van, ha ez már így is bukásnak számít, és csak azért szólt, hogy nehogy esetleg meghaljak, vagy valami. De kompenzáltam, mert rögtön okosan kitaláltam, hogy mit kéne tenni; hogy a karos mászógéppel mi módon küszöbölhetem ki a problémát, szóval végülis sikeresen átszereltem, és ez a feladat is megvolt. A harmadik volt a társmentés, ami gyakorlatilag egyáltalán nem jelentett problémát (sőt, egész megkaptam a mentés-feelinget is, ami tök jó). Viszont volt némi kaland akkor, amikor én játszottam a sérültet Matyinak, mert ő valamit rosszul kötött, és jól belegabajodott, ami miatt végül az egészet 2x kellett megcsinálnunk, és aztán még Máténak is én voltam a sérült, amikor már igazán untam (mert a sérült a legkényelmetlenebb szerep, mert szétvág a beülő).

De a legnagyobb para nem velünk volt, hanem akkor, amikor Bence mentette a haverját, mert ők aztán rohadtul összegabajodtak, és rohadtul nem sikerült kigabajodniuk. Sőt, még beleterheltek az ASAP-jukba, azt összefuttatták egy mászógéppel, rossz helyen volt felkötve a crolljuk, közben pörögtek-forogtak, és aztán a tanár mindenféle furmányos trükkre utasította őket, hogy sikerüljön legalább leereszkedniük, ha már a mentés nem lett százas. Végül olyan negyed óra alatt sikerült szétválniuk, és lejátszották az egészet újra, de itt is eléggé fennállt a bukáspara, gondoltam én.

Amikor ezen végre túl voltunk, felmentünk, és már csak a csomókötések voltak hátra! Itt szerencsére nem kellett mindenkinek mindent végigkötögetni és egyesével megmutatni, hanem körbeültünk, és mindenki mondott 2 csomót, amit mindenki egyszerre megcsinált, és közben beszélgettünk arról, hogy mire jó, mik az esetleges veszélyforrásai. Végül a többpontos standkötést segédkötéllel illetve saját kötéllel még hármunknak kellett bemutatnia, de én nem voltam közte (nem mintha nem tudtam volna).

Így érkeztünk tehát el az eredményhirdetés pillanatához. Egy arc kivételével mindenki átment (de neki megengedték, hogy vasárnap újra jöjjön, mert hétfőn már dolgozni akart)! Mint kiderült, Tomiék megelőlegeztek nekünk némi bizalmat, mert az oklevelekre és műanyag kártyákra a rendelést már hétfőn leadták, így nem is kellett 2 hetet várni rájuk, hanem már ma készen voltak, és rögtön átvehettük (meg egy 10%-os Mountex-kedvezményre feljogosító kártyát is)! Valójában egyébként a műanyag kártya egy laminált lapot jelent (menő mintával), és amúgy az oklevél is laminált (ami szintén menő), és angolul is rajta van a dolog, így kis szerencsével (esetleg különbözeti vizsgával) külföldön is tudunk dolgozni. Ezután még magyarázgatott dolgokat a másik tanár, de a nagy bejelentés után én már nem igazán tudtam rá figyelni! :))

(Ezeket most direkt ebben a minőségben töltöttem fel, nehogy még valaki innen hamisítsa le.) Utána még úgy volt, hogy elmegyünk valahányan beülni valahova inni egy valamit, de végül nem jött össze, csak mentünk haza.

Összességében ezen a héten rengeteg minden rakódott le bennem, és nagyon remélem, hogy nem megy el a szerzett tudás olyan gyorsan, mint ahogyan jött. Mindenesetre az is igaz, hogy sok olyan esemény és gondolat is összegyűlt, amiket ide még nem írtam le, de érdekesek, úgyhogy néhány napon belül írok majd egy "kimaradt jelenetek és leülepedett gondolatok"-típusú posztot, vagy valamit... :) Egyelőre ennyi! Ünneplésre fel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)

Egy történelmi pillanat tárgyi emléke

Ma a tanfolyam reggel 8-kor indult, és már délelőtt elértem rajta az "ez csak egy kívülről szemlélt álom"-állapotot a fáradtságtól (persze ezt nem csak a mai napi zúzásnak kell tulajdonítani, hanem az egész heti erőltetett menetnek). Egyrészt Tomi meglepetésszerűen úgy indított, hogy "mielőtt felmentek, vigyétek fel ezt a zsákot, fent vegyétek fel a beülőket, szereljetek rá mászógépeket, stb., stb.", másrészt ez úgy történt, hogy én nem reggeliztem meg előtte, ahogy szoktam, hanem az óra elején terveztem ellőni az első szendvicset. Szóval étlen-szomjan és kialvatlanul kezdődött a délelőtti gyakorlati oktatás (amire egyébként már csak azért is szükség volt, mert 5 vagy 6 konzultáns egy másik tanárral fent konzultációt tartott, mert ők is jönnek holnap vizsgázni)!

Az, hogy ma már nem lesz sok újdonság, amit veszünk, teljesen igaz volt az elméleti részre. A gyakorlaton ugyanis több új technikát is megtanultunk még: az átszerelést másik kötélpárra, az egyszerű társmentést és a 2 karos mászógéppel való mászást (ami egy rémálom). Természetesen mindegyiket többször és többféle magasságon is megcsináltuk, meg mellette ismételtük is a csomón való átmászást. Az első 2 itt említett technika egyébként szintén vizsgafeladat lesz.

A délutáni részben a konzultánsok mentek gyakorlatra, mi meg elméletre, szóval helyet cseréltünk. Itt, ahogy azt megbeszéltük, a vizsgakérdéseket vettük át (13 oldalnyi jegyzet). Közben mindenkin kezdett kisebb-nagyobb mértékben kiütközni a fáradtság: Tomi egyre több Tomi-féle viccet mondott, Robi szinte egyfolytában viccelődött és röhögött, rám is rám-rám jött a röhögés, mindenki átlagon felül hülyéskedett. De azért persze a kérdéseken jól végigmentünk, úgyhogy már csak be kéne őket nyalni, meg még a csomókon átfutni párszor... De olyan fáradt vagyok, hogy szerintem este 6 körül átesek majd a holtponton... feltéve, hogy addig nem alszom el... de nem szabad, mert már a célegyenesben vagyunk!!! Egyébként most, ahogy itt ülök, az egész testem egyfolytában liftez fel-le... :)

Most kitalálhatnék valami hatásos lezárást ide, de már nincs agyam hozzá. Szóval VÉGE.

Egy kis emlék

Helyszín: Monor, külügyi antennakomplexum
Magasság: 30 méter + 4 méter

Az összes mai képet megnézheted, ha ide kattintasz! Csak ajánlani tudom!! :)

A mai reggelt azzal nyitottam, hogy vettem 3 rántotthúsos szendvicset, egy vaníliás sütit, egy kakaóscsigát, egy túrós táskát, egy csokis croissont, egy ízes levelet, 4 liter ásványvizet és egy energiaitalt. Mindezt azért, mert az alpintanfolyamon ma Monorra mentünk KÜLTÉRI FULL GYAKORLATI NAPOT TARTANI! :) Az elméletem, hogy sok energiára lesz szükség, messzemenőkig bevált, és ha az eddigi napokról agyhalottan tértem haza, hát ma tripla olyan fáradtan... De persze leírok mindent, nehogy elfelejtsem (bár azt hiszem, ezt nagyon nehéz lenne)! :)

A tegnap esti meccsnézést követő 6 óra alvás után reggel fél 8-ra mentem a Boulder Club elé, ahonnan 2 kocsival indultunk Monorra. Azt hittem, hogy Monor közel van, és elvileg tényleg, de mégis csak 9 körül értünk ki, szóval pont az eredeti kezdési időpontra. A hely, ahol a napunkat töltöttük, valamilyen külügyi terület, ahol egy bekerített területen egy rakás óriási antennaoszlop van, úgy, hogy ha az ember az égre néz, mindenütt csak a feszülő kikötőkábelek dzsungelét látja. A mi fő helyünk viszont nem az elkerített részen volt, hanem az azzal szemben lévő mezős területen, ahol szintén volt néhány torony.

Ez volt a mi kis drágánk, ahol a napunk legnagyobb részét töltöttük. Több mint 60 méter magas volt, és akárhogy ügyeskedtem, nem tudtam úgy lefotózni, hogy az aljától a tetejéig benne legyen a képben. Az átmérője viszont kisebb volt, mint gondoltam: az oldalai alkotta háromszög belsejében volt egy létra (olyan csőszerű, mint a tűzlétrák), ami mellett már gyakorlatilag semmi hely nem maradt.

Már az első feladat kb. 5x olyan bonyolult volt, mint a csomón átszerelős vizsgafeladat. A cucc is sokkal több volt rajtunk: ránk volt aggatva egy rakás heveder, sima és csavaros karabiner, egy nyolcas és egy sönt, és persze emellett maga az alapfelszerelés, plusz kesztyű, napszemüveg és egy réteg naptej, aminek szintén nagyon nagy súlya volt, hiszen mind a 20 faktort cipelni kellett. Először mindhárom partyból (az én párom Máté volt) kijelöltünk egy "első elölmászót" (én lettem az), akinek fel kellett másznia 15 méterig úgy, hogy a harmadik, majd utána minden második acélkeresztre (amit ha jól értettem, "andrásnak" (??) hívtak) feltesz egy köztes biztosítót, majd 15 méteren standot épít (= kiköti magát azt hiszem 3 ponton). Eközben a hátulmászóval össze van kötve, és az lentről biztosítja őt, ami azt jelenti, hogy ha lezuhanna, akkor a súlyával megtartja, míg ő a hozzá legközelebb lévő köztesbe kötve lóg adrenalintól megfeszült testével, vagy esetleg ájultan (de ilyesmire nem került sor...). Ezután az jön, hogy a hátulmászót átbiztosítjuk a standra, ő felmászik, közben összeszedi a közteseket, fent átszereljük őt "második elölmászónak", engem meg hátulmászónak, ő felmászik újabb 15 métert, kistandol, majd én is leszerelek, és megyek utána, fent kistandolunk, majd jön a b) feladat, ami 2 féle ereszkedés: először kikötünk egy biztosítókötelet, a másikból csinálunk dupla ereszkedőt, Tomi gyorstalpalóban megtanítja, hogyan kell a nyolcast és a söntöt használni, ereszkedünk 15 métert ezekkel, a társunk utánunk, ott átszerelünk sima ereszkedőgépre, és végül így mindketten lemegyünk. Tömören ennyi! De eközben annyi bisz-baszra kell figyelni, nem leesni, nem kinyírni másokat sem, kommunikálni a társaddal, adni-húzni a köteleket, megszokni, hogy ne öleld a tornyot, stb., hogy nem is tudja az ember, hogy a teste vagy az agya rongyolódik el jobban (nem is tudok teljesen tisztán emlékezni a dolgok részleteire és sorrendjére, azért is írtam itt most csak ilyen hevenyészetten). Még szerencse, hogy toronymászás nincs a vizsgán!

Ez a feladat egészen az ebédszünetig tartott. A legérdekesebb tapasztalat benne az volt, hogy a tornyon lógva bizony 2 kézzel dolgozunk, tehát egyáltalán nem kapaszkodunk velük, hanem seggel kifelé félig lógunk, félig állunk, és teszünk-veszünk. Persze ez tök egyértelmű, de érdekes volt személyesen megtapasztalni az érzést. Tomi jó sokat szidott minket, hogy milyen gyenge felfogású idióták vagyunk, amiért a feladatok nem mentek ripsz-ropsz, de én inkább lassan csinálom, de megjegyzem, mint hogy elkapkodjam. VISZONT! Tök jófej is volt, mert miután tegnap este megkérdeztem tőle, hogy hozhatok-e fényképezőt, mondta, hogy igen, és ma a tornyon elkérte tőlem, és fotózgatott minket akkor is, amikor mi nem értünk rá ezzel foglalkozni.

Ebéd után a 2. feladat egy menőbbik fajta ereszkedés volt. Ez úgy zajlott, hogy Tomi felment 30 méterre, odakötött 3 kötelet, nekünk pedig lent kettőnek a végét egy villanyoszlop alján lévő két keresztvashoz kellett kötnünk, majd egy ügyes szerkezetösszeállítás segítségével (amit megint csak nem tudtam már megjegyezni, de egy ereszkedőből, egy söntből és egy karabinerből volt összebarkácsolva) feszesre húzni. Ezután egyesével felmentünk a torony létráján a mellünkön 2 csigaszerű eszközzel, ott kibújtunk a torony külső oldalára (ez az átfordulás durva pillanat volt), Tomi felszerelt minket a két kötélre, egy harmadikra ráraktuk az ereszkedőnket, és aztán a pályán irány a mélység!!! :) Az volt a durva az egészben, hogy a villanyoszlop max. 10 méterre állhatott a toronytól, szóval a süllyedés szöge elég atoméles volt!! Ezen akció közben csináltunk egymásról képeket (Robi jófej volt, átvette tőlem a gépet egy idő után, és kattintgatott), így született meg rólam az ezen poszt elején látható monumentális alkotás is (és a repülőt sem Photoshoppal tettem oda, hanem Robi jó időzítése:). De 1-2 képet amúgy csináltunk a földön is egymásról.

Az általános hangulatomat azt hiszem jól jellemzi, hogy milyen számrészlet járt a fejemben: Béres Zoo (4F Club) azon mondata loopolt az agyamban a Balatoni Lázból, hogy "még soha életemben nem voltam ilyen jól!". Szintén érdekes tapasztalat, hogy miután az ember órákig a semmivel a talpa alatt lóg, nagyon furcsa érzés a földön állni. "Mi ez a sok DOLOG itt körülöttem?" - ilyen kérdések merülnek fel az emberben.

Ezután elhagytuk a mezőt, de még nem volt vége a kalandoknak, sőt!!! A tegnap megpendített "szándékos esés" téma került ugyanis elő! Persze aki okos, az rájöhet, hogy a szándékos esést valójában ugrásnak nevezik. Tomi rámutatott egy másik hasonló méretű toronyra, aminek 30-40 m magasságban volt egy kiülő szerű része, és mondta, hogy 12 méterrel fölé mászunk, és onnan fogunk ugrani, így 24 métert zuhanunk a dinamikus kötélbe. Ez hazugság volt, jobban mondva egy Tomi-féle vicc, bár akár beugratásnak is hívhatnánk (beugratásnak, hehe), ugyanis valójában az 2-es eséstényezőt jelentett volna, ami ún. extrém esésnek számít, és nem alkalmazzák oktatásban, csak ha annyira antipatikusak a tanulók, hogy meg akarják őket ölni. De mire mindez leesett, már kitettem a fényképezőt a zsebemből, így a következő epizódról nincsenek képek sajnos...!

Valójában "csak" egy 8 méter magas őrtoronyszerűséghez mentünk az elkerített területen belülre, ami egy négyoldalú tornyon alapult, aminek a talppontjai egymástól kb. 2-2 m-re voltak. Így a torony belsejében jó nagy hely volt, és ezt használtuk mi extrém játszótérnek. Tomi felment, bekötögette, amiket be kellett, aztán a feladat a következőképpen nézett ki: egyikünket a torony belsejében bekötött 2 dinamikus kötélbe, azok a torony tetején átvezetve annak 2 belső sarkában álló emberek ereszkedőgépébe csatlakoztak. Ezen 2 biztosítóember beülőjét további 2 ember hátulról megfogta, hogy ne repüljenek el, amikor... a bekötött ember a 4 méter magasan lévő második keresztvasakról leugrik!!! :D Ez egy igazi leap of faith-et jelentett, miután Tomi beállította, hogy kb. 1 méterre a földtől érkezzünk meg, és közben viccből azt mondogatta, hogy "áá, de szarok már ezek a kötelek, meg a stand is elég ramatyul néz ki...". Hát... ez nem volt semmi! ZUHANNI meg kell tanulni, hogy az kellemes legyen (lásd az ejtőernyőzésnél - később majd írok róla), és amíg az ember ezt nem teszi meg, addig szinte akármit csinál, NAGYON PARA!!! De legalább van (még)egy jó sztorim... :)

Hát ez történt ma! Eddigi életem egyik legkalandosabb napja volt! És legfárasztóbb is egyben. Szerencsére holnap elvileg már nem lesz (sok) új anyag, hanem a vizsgára fogunk készülni gőzerővel. Az összes mai képet megnézheted, ha ide kattintasz! Csak ajánlani tudom!! :)

Ma lefényképeztem a felsőtestemet. Így nézett ki:

Miért? Mert ma folytatódott az IPARI ALPINISTA TANFOLYAM!! YEAH!! :))

Szokás szerint (immár másodszor, tehát már szokássá vált) 9-kor kezdődött az oktatás. Jött egy új gyerek is, akit már mintha tegnap is rebesgettek volna (Matyi a neve, és Robi - az a srác, akiről tegnap mindent elfelejtettem - ismerőse). Ez tök jó, ugyanis így 6-an vagyunk, ami páros, ami majd jó lesz nekünk, mert... de ez rövidesen kiderül!

A mai oktatás hasonló felépítésben zajlott, mint a tegnapi, vagyis délelőtt (ebédszünet előtt) elmélet, utána gyakorlat, és a végén még egy csipetnyi elmélet.

A mai délelőtt először arról szólt, hogy mit fogunk csinálni holnap Monoron! Nem mondom, jónak ígérkezik (és izgalmas kihívásnak is egyben)! Elöljáróban annyit, hogy a torony, amit meg fogunk mászni, egy kb. 66 m magas (de azt nem tudtam 100%-ra kivenni, hogy most a tetejéig megyünk, vagy csak a feléig), háromszög alakú antennatorony. A közepén van létra, de azt csak a puhányok használják;) A 3 oldal azért jó, mert 3 "party" (= egymást biztosító pár) tud pont a 3 oldalán ügyeskedni - ezért jó, hogy párosan lettünk. Sok mindent tanultunk arról, hogy itt majd mit hogyan, mert ez ugye nem ereszkedés lesz, hanem elölmászás, társbiztosítás, hátulmászás, köztesek, dinamikus kötél, és egyéb ilyen fogalmak fognak gyakorlati formában megjelenni. Na most volt egy mondat, amit nem tudom, hogy jól értettem-e, ez pedig az, hogy ki fogjuk próbálni az esést is... Nem így hangzott el, azért is nem értettem pontosan, hogy mi van. De holnap ki fog derülni! :) (Én egyébként elképzelhetőnek tartom - sőt, akár még hasznosnak is.) Tanultunk még a tegnapi 10 (de 5-nek kommunikált) csomófajta mellé még 3 félét, és jegyzeteltem a tegnapi 19 oldal mellé még 15-öt.

Utána jött az ebédszünet, amiben - a kínai felé tartva - azt vettük észre, hogy éppen a hóhért akasztják (forrás: Hülye Szövegek, Szólások és Mondások Gyűjteménye), ugyanis egy ipari alpinista szerelte az épületen a MOUNTEX feliratot. :)

Délután különféle mászásokat gyakoroltunk. Szerencsére a sima karos mászógépes verziót csak 1x kellett elnyomni az első emeletig, utána áttértünk egy újra, a mellmászógépre, amivel már 2 kezet és 1 lábat használ az ember, ami körülbelül 20x könnyebb, mint az előző módszer. Ezzel toltunk talán 2-3 hosszt fel és le (a pláne ebben az, hogy a tetején "át kell szerelni" ereszkedésre, ami egy jó kis művelet lógva a semmiben. Egyébként is, ezt kifelejtettem eddig, de az egésznek ÓRIÁSI FÍLINGET adnak az állandóan csattogó karabinerek és csörgő fém cuccok, amik mindenkin mindenhol lógnak).

Délben egyébként egy szerencsésebb ovis csoport tagjai jöttek a mászóklubba (!!), úgyhogy amikor épp minket néztek, záporoztak a leplezetlen "ODA NÉZZ MILYEN ÜGYEEEES!!"-típusú bekiabálások. Az egyikkel le is pacsiztam, amikor egyszer mászás közben éppen az első emeletre értem (nem azért, mert pedofil vagyok, hanem azért, mert ez neki mekkora élmény már, nekem meg ingyen van).

Ezután jött egy már "komolyabb", vizsgán is szereplő feladat, ami az volt, hogy Tomi az első emelet magasságában egy csomót kötött az ereszkedőkötelekre, és azon át kellett kelni felfelé- és lefelé menet is. Valójában az az idézőjel a komolyabb szó körül nem 100%-ig indokolt, mert tényleg oda kellett figyelni a sok egymást követő lépésre, hogy a műveletet sikerüljön végrehajtani, ne rontsuk el, és ne is ejtsünk le semmit, stb..

Kíváncsi vagyok, hogy a tegnapi "egyfolytában ereszkedek" érzés ma is bennem lesz-e, kellemesen emlékeztetve a napi tevékenységre... Némi izomláz várható, mert ez a nap sem volt éppen sétagalopp (forrás: lsd. előbb). Holnap pedig EGÉSZ NAP gyakorlat lesz (a tűző napon, stb.), szóval minden erőmre szükségem lesz (meg sok kajára és vízre)! :)

TO BE CONTINUED...

Helyszín: Mountex Ház Boulder Club (Budepest, XIII. ker. Váci út 19.)
Magasság: 2 emelet

Ez a nap is úgy indult, mint a többi, és olyan is volt egészen reggel 8:00-ig, amikor elindultam otthonról az első oktatási napjára a MOUNTEX ALAPFOKÚ IPARI ALPINISTA TANFOLYAMÁNAK!!! YEAH!!! :)))) Ez egy nagyon hosszú, fárasztó, inger- és infógazdag nap volt, de így agyhalottan is megpróbálom összefoglalni a lényeget.

9-kor kezdődött az oktatás a Váci út 19. szám alatt, a Boulder Club tetőterében egy kellemes kis helyiségben. Összesen 5-en voltunk: 2 építőiparban dolgozó srác, egy kezdő egyetemista arc (Máté, aki mellesleg szintén az altománia tüneteit mutatja), és még egy arc, akiről ha meg is tudtam valamit, már elfelejtettem a minket érő információcunamiban (később talán pótolom). Ja, és én. Meg persze az oktató, egy bizonyos Tamás (jófej tanár, és minden kérdésre válaszol). "Physical evidence-ként" kaptunk egy kb. 30 oldalas jegyzetet és egy Singing Rock katalógust (ez az egyik fő cuccgyártó a Petzl mellett). Remekül azzal nyitottam az ismerkedést, hogy "bocs, otthon hagytam a bankkártyámat, nem tudom a teljes összeget kifizetni", de kb. tökmindegy volt, úgyhogy jó. :)

Kis bevezető tájékoztató és előretekintő résszel indultunk, ahol megtudtuk, hogy pl. ha valamit leejtünk úgy, hogy a lábunk nem éri a földet, akkor azt a tanfolyam végén nagyker áron ki kell fizetnünk (mert onnantól nem lehetnek biztosak benne, hogy azzal nem lesz probléma). A munkavégzéshez kell majd még üzemorvosi papír (amire rá van írva, hogy "magasban való munkavégzésre alkalmas"), és még alapfokú elsősegélynyújtási ismeretek is (ilyet még nem tom, honnan fogok akasztani...)! Az előbbiekből is kifolyólag az ipari alpinizmus végzése során vannak bizonyos alapelvek, amiket be kell tartani. Ilyen pl. a NEM EJTÜNK LE SEMMIT!!!-szabály. Arra nincs igazán követendő cselekvési minta, hogy mi történik, ha valamit leejtünk, mivel NEM EJTÜNK LE SEMMIT!!! (Amúgy ezért kell mindent kikötni...) Másik ilyen szabály, hogy NEM HIBÁZUNK!!! Ennek alapja az az alapigazság, hogy "ha hibázunk, az főleg az, hogy leesünk, és ha leesünk, az főleg az, hogy meghalunk" (mindez egy raklapnyi sztorival alátámasztva).

Aztán az alapvetésekből szinte észrevétlenül csúsztunk át a rendes elméleti alapokba, úgy mint jogi szabályozás, alap- és kiegészítő felszerelés részletezése, csomók, stb., stb.. Megtudtuk, hogy a barátaink: az ASAP, a RIG, a GRIGRI, az I'D (asszem így kell írni), a MIAOE, a CE####, a Kroll, a Spelegyca és a Boulin; míg ellenségeink: az OMMF és a CE számok nélkül (legalábbis most több nem jut eszembe). A csomókkal kezdve pedig szintén szinte észrevétlenül már át is mentünk gyakorlatba! Venni is kellett (ajánlott volt, párszáz ft-ért) 1,5 méter 6-milis kötelet, hogy tudjunk gyakorolni otthon is. Majd a nap közepe felé végre eljött a nagy pillanat, hogy kimenjünk a lépcsőházba LÓGNI!!!

Így nézett ki (Shit Photos provided by Sony Ericsson W300i), asszem 2 vagy 3 eléggé magas emelet volt. 3 kötélpár lógott le a plafonon lévő gerendáról (mindig 2 kötélen lógunk: egy ereszkedőn és egy biztosítón). Ebből 1 volt kézzel elérhető, a másik kettőt egy erre a célra létrehozott rúddal lehetett kézközelbe halászni, és rászerelni. Az első feladat az volt, hogy simán leereszkedjünk az ereszkedő segítségével (na jó, valójában az első feladat az volt, hogy a beülőt és a rajta lógó 15000 db cuccot felvegyük, és megpróbáljunk kiigazodni rajta). Hát nem mondom, először kilendülni PARA volt!!! :) Ugyanaz az érzés fogott el előtte, mint az első búvárkodáson és ejtőernyőzéskor: Vazze, meg fogok halni; biztos, hogy jól átgondoltam ezt? :D Ez persze így utólag vicces, de valahol mindig benne van a hibázás lehetősége, és 10 méter zuhanás az 10 méter zuhanás (ezt a számot Tomi mondta, de nekem amúgy többnek tűnt). De a félelem 1-2 ereszkedés után az egészséges mértékűre csökkent (= csak annyi van belőle, hogy mindenre odafigyelsz miatta). Az ereszkedő úgy működik, hogy ha húzol rajta egy kart, és adod neki a kötelet, akkor szépen leliftez a mélybe. Több féle van belőle; van rázósabb, van lájtosabb, van minimál és van fullextra (mint a kocsiknál). A "vezetés" megtanulása szintén hasonló a kocsikhoz (jogsim ugyan nincs, de vezettem már), szóval eleinte néha be-berángatja az ember, de aztán megtanul szépen elegánsan gyorsítani-lassítani, stb., ahogy azt kell.

Puszta beülőben ereszkedni egyébként már néhány alkalom után viszonylag kellemetlenné válik, hiszen a combrészei elég durván terhelik a combtöveket, ahonnan már csak egy rossz mozdulat gyermekeink beülő-általi halála (na jó, ilyen veszély nem fenyeget, de nyom, húz, dörzsöl, stb., szóval tré). Sebaj, mert általában nem is beülőben lógunk, hanem ülőpadban (vagyis a beülőben beülünk az ülőpadba)! Ez az alpincuccok közül az egyetlen, ami olcsó, akár házilag is készíthető, és ez jelentheti az átlépést a Csótány Szállóból a Hotel Boscolóba a munka folyamán (szóval kényelmes). Ilyenben is ereszkedtünk 2-t, aztán viszont eljött a neheze, a mászás...!

A több mászási technika közül egyet tanultunk most meg, ami egykezes mászógépes mászás volt (lehet, hogy ezt az elnevezést most pontatlanul használom, de nekem ez jött át). Ez kurva fárasztó! Persze lehet (kell) optimalizálni, hogy ne annyira karból másszunk, hanem inkább lábból toljuk neki, de azért ennek vannak határai, és onnantól megy a gyúrás mászótestre. A földszinttől először az első emeletig kellett felmenni és onnan leereszkedni, aztán viszont fel egészen a plafoni gerendáig! Ez elég durva menet volt, de az motivált, hogy tulajdonképpen ezzel jutunk csak fel az itteni lehető legmagasabb pontra, szóval meg kell csinálni! Sikerült is!  :) (Naná.) (Az alábbi szintén gyönyörű fotón a gerendához rögzített kötelek láthatóak. Egyébként a kötélen lógva még nem mertem fotózni, mert egyrészt a beülő alól nehéz lett volna kihalászni egy nyakban lógó telefont, másrészt nem akartam rögtön deviánskodni, de majd esetleg vmelyik másik napon...)

Összességében viszont nem a mászás volt az a pont, ahol az alpinizmus udvariasan éreztette velünk, hogy ő azért fizikai munka, és nem pedig exkluzív helyekről való kilátásnézegetés, hiszen eddigre már réges rég izzadt mindenki.

Ezután még 1 kis levezető elmélet jött, de aztán a nap véget ért, és mentünk haza. Az egész során egyébként 2 "cigiszünet" és 1 ebédszünet volt, ami kb. pont jó (és a közelben van egy kínai, ahol lehet jót ebédelni.) HOLNAP FOLYTATJUK!!! :)) YEAH!!! :)) Gyúrásra fel!

Ja, szerdán meg Monorra megyünk tornyot mászni, szóval ott aztán tuti, hogy beindul a fotógépezet - rendes géppel.