Pár hete megkerestek az Index.hu-tól, hogy csináljunk egy videót, ami bemutatja az urbex izgalmas világát. Magyarul menjünk el egy egyéjszakás urbexre, és ők kamerával tartanának velünk. Jó lehetőség volt, mert autót kaptunk, ami kibővíti a lehetőségeket; csapatot alkottunk, ami erős húzóerőt jelent; a kamera és az Index név pedig önmagában nagy segítség lehet; egyszóval jó esélyünk volt egy ütős éjszakára! Az is lett!
Előkészület
Összeszedtem 7-8 célpontot, nyomtattam FBI-os Google-térképeket, és este 8-kor találkoztunk a csapattal a Kiadóban. Nem az Index kiadójában, hanem a Kiadó Kocsmában. A lájtos fílingű tím 2 indexesből állt (egy kameramen és egy mikrofonmen) és abból a srácból, akivel a halott pályaudvaron voltam. Vele azóta semmit sem alkottunk, szóval épp ideje volt (az itteni fotókat neki köszönöm)! Megterveztük az útvonalat úgy, hogy lehetőleg változatos legyen, izgalmas és sikeres. Noha én kihagytam volna, Indexék nagyon ráizgultak a Duna Plazára, mint ismert helyszínre, ezért kezdésként oda kocsikáztunk el.
Duna Plaza
Körülbelül valahány órakor érkeztünk meg az épület melletti parkolóházba. Innen közvetlenül bementünk a legfelső emeletre. Mivel valamelyikünk akart dobni egy pisikockát, rögtön befordultunk jobbra a WC folyosójára, aminek a végén ezúttal tárva nyitva volt a lépcsőházba vezető ajtó. Úgyhogy simán tovább sétáltunk, és felmentünk a tetőajtóig. Az egy téglával ki volt támasztva, tisztára úgy, mintha valaki egy cigire ment volna ki. Sebaj, jött a Sudden Death mód, vagyis simán kisétáltam (legfeljebb majd megállítanak). Bár ismertem a tetőt, azt nem tudtam, hogy ezúttal melyik részén fogunk kilyukadni. Némi szétnézés után viszont bemértem, és pont olyan helyen voltunk, ahol a legutóbbi alkalommal nem jártam! A külvilág elől óriási csövek és gépek takartak el, tehát hawaii volt, bár egy kamera pont előttünk lógott. Irány a tetőn lévő tetőre, ahol egy parabola antennát olyan fantasztikusan helyeztek el, hogy akkor sem tudtunk volna a kamera tüzébe kerülni, ha akartunk volna. A tető egyik szélén aztán leültem, élveztem az atmoszférát, és megejtettünk egy hosszabb alapozó beszélgetést az egész urbex világról. Épp kezdtem otthon érezni magamat, de akkor mondták, hogy menjünk tovább. Hát mentünk: ugyanazon az úton vissza, és slissz ki az épületből. Bemelegítés megvolt.
Várkert Bazár és vízhordó alagút a vár alatt
Marha érdekes, hogy ezt a helyszínt pont délután jártam körbe terepszemle szintjén, de nem terveztem, hogy este meglátogatjuk. Aztán mégis. És milyen durva volt!! Meglepő, de sokan nem tudják, hogy mi a Várkert Bazár, amely tény magában is megérne egy misét. Sajnos most terjedelmi okokból belekezdenem sem érdemes, Monsieur Gúgel legyen a barátotok. A lényeg, hogy a déli oldal felől közelítettünk, rohadt messze a másik végétől, ahol a szekkertároló konténer van. Ennek ellenére nem volt paramentes, mert az út mentén végig mozgásérzékelős lámpákat tettek ki, nem is gyengéket. Úgyhogy itt komoly taktikai beszélgetéseket tartottunk, és vészforgatókönyveket írtunk. Végül abban maradtunk, hogy reflektorok ide vagy oda, csak akkor fordulunk vissza, ha ránk jön valaki.
Elindultunk, reflektor fel, mi egy nagy földkupac mögé be. Közben az utcán valami eltévedt sétáló arc nagytotálban nézhette volna végig az egészet, ha figyelt volna. A telek egyharmadánál voltunk, vártunk és figyeltünk néhány percet, amíg lekapcsolódott a lámpa. Az első célpontunk a déli bástya volt, amibe hátulról bejutva ki tudtunk volna menni az utcafrontra néző űberultrabrutál dizájnos erkélyre. De sajnos itt annyira megerősítették a lezárást, hogy ez nem sikerült. Egy kicsit megálltunk itt gyönyörködni, mert a látvány leírhatatlan volt! Nem vagyok egy kultúrkampfer, de hogy a Várkert Bazárt így hagyják szétrohadni (a kifejezés most szó szerint értendő!), az konkrétan bűnözés! Ez a hely a Halászbástyával, a Dunakorzóval, a Hősök terével, és majdnem minden mással is játszva felveszi a versenyt látványosságként. Budapest egyik legkarakteresebb arculati eleme lehetne. GYÖNYÖRŰ! Szó se róla, a szétrohadás is szép látvány; olyan fantasy fílingje van, hogy csoda, hogy nem orkokkal őrzik. De a java csak ezután jött!
Elkommandóztunk a telek északi harmadánál lévő másik bástyáig, ahogy egy lépcsős várfal kettéosztja a területet. A fal tetejére egy kongó vaslépcső vitt, a fal felső szakaszán két arc beszélgetett felénk nézve, a fal túloldalán volt az őrbódé. Nekünk pedig a fal tetején keresztül kellett bemennünk a bástyába. Szóval kamera off, guggolva fel a lépcsőn, ahol abban bízhattunk, hogy lassan mozogva nem vesznek észre. A bástyába lekanyarodó lépcsőszakasz második foka ráadásul hangosat szól, ha rálép az ember. Ennek ellenére csodával határos módon sikerült bejutnunk a bástya árnyékába. Egy csigalépcső tetején álltunk, ami levitt 1-2 emelet mélyre, nagyjából a Duna-parti utca szintjére. Lent egy rács mögött tárult elénk a vízhordó alagút. Egy 2,5 méter széles boltíves kőalagút volt, ami a felettünk lévő fal alatt futott végig. Apró ablakokon az utca fényei derengtek be. Eleinte lépcsőkön haladtunk felfelé, aztán egy elágazás után a járat beszűkült egy vállszélességű, lépcső nélküli, ablaktalan emelkedőbe. Ennek a vége egy csigalépcsőhöz torkollott, aminek két kijárata volt: egy utcára néző rács és fentebb egy másik utcára néző vasajtó. Mindkettő zárva volt, de a rács mögött állva 2 méterre előttünk sétáltak el a turisták, miközben mi megbújtunk az árnyékban! Valami szoborra láttunk rá, ha jól emlékszem. Visszafelé menet az alagútban megvillant egy keskeny szempár a sötétben olyan erős fénnyel, mint egy filmben. Persze csak egy macska volt, aki el is szaladt hamar. Elmentünk az elágazás másik irányába is, ami kb. 50 méter után zsákutcában végződött. Végül ugyanúgy kommandóztunk ki a bástyából, ahogyan belekommandóztunk. A Várkert Bazárt pedig az utca felé hagytuk el, kiugorva a szó szerint omladozó kerítésen.
Craning: 6 éve ott felejtett daru
Némi városban való kavargás után elérkeztünk az utolsó célpontunkhoz, az ott felejtett daruhoz Kispestre. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű lesz. A darut egy vasbetonhoz használt vasrácsokból összeeszkábált kerítés "védte". Az idő múlását jelzi, hogy full rozsda volt. Népvándorlás zéró, úgyhogy bepattantam, és felmentem az egyharmadáig. Ekkor egy rendőrautó haladt el a mellettünk futó Üllői úton, úgyhogy kicsit beparáztam, de a magasból elég messzire lehetett követni az útját, és nem fordult vissza. Rövidesen utánam jöttek a többiek is. Amikor felértünk a daru tetejére, már nem mindenkinek volt őszinte a mosolya:) A szél néha ijesztő lökéseket produkált, és a daru 5-10 fokos ívben forgott a tengelye körül (emiatt a képeim rendre elkenődtek...). A magasságát tekintve a videóban 30-35 métert mondtam, de inkább 40 körül van, főleg, ha a vezetőfülke fölött lévő 5 méterre is kimászunk. Ott már rendes létra sincs, szóval igazán izgalmas! Fent lőttük az utolsó megszólalásomat, aztán mentünk le, örülve nagyon magunknak, az elkészült anyagnak és a bejárt helyszíneknek. Majd tovább haza, emésztgetve a megélt kalandokat.
