Helyszín: 1138. Budapest, Váci út 178.
Magasság : 6 emelet
Ki tudja megmondani, hogy mi ez?
Persze, már elárultam a címben, de azért érdekes: ez egy (nagyon hevenyészett és nem teljes) térkép a Duna Plaza tetejéről, ahol jártam. El lehet képzelni azt a feladatot, hogy a piros ponttól (lépcsőház) jussunk el az icipici piros csillagig a bal felső sarok felé, szintkülönbségekkel turbózva. Persze ez a feladat nem volt feladva, de mégis többek között ezt sikerült megoldanom! Térképen így néz ki az épület (balra megdöntve majdnem 90°-kal):
Hol van ezen a fent megrajzolt terület? Nyomjál 1-2 pluszt a térkép bal felső sarkában, és meglátod; a tetőn lévő fém csövek jelentik a térképem legbonyolultabb részét. Elsőre úgy tűnhet, hogy ez egy kurva kicsi terület, de ha ezután kimínuszolsz a térképen, és összehasonlítod a Plaza méreteit a környező házakkal, rájössz, hogy egyáltalán nem az! Na de lássuk a történetet!
Van, amikor az ember előtt csak úgy megnyílnak az utak, olyan könnyen, hogy maga is alig hiszi el. A Duna Plaza közelében volt dolgom, és hazafelé menet különös átgondolás nélkül besétáltam az egyik (asszem 4.) lépcsőházba. A plázafolyosó felől ugyanúgy jelzik táblán, mint a WC-ket, és semmilyen tiltó, vagy "szolgálati terület" felirat nincs kitéve. Az ajtó mögött néhány méterrel egy másik ajtó volt, azon sem volt semmilyen tiltó jel, szóval benyitottam azon is. Egy kb. 2x2 méteres helyiségbe jutottam, amiben előttem és tőlem balra is egy-egy újabb ajtó volt. Olyan csend volt, mintha az űrbe készülnék kizsilipelni. Mentem tovább egyenesen, és a lépcsőházba jutottam, ami olyan volt, mintha tényleg egy másik világba kerültem volna. Nyoma sem volt a pláza-féle csillogó, sima felületeknek, hanem durva minimálszürkésfehér design uralkodott. Elindultam felfelé: minden emelet 2 forduló, közben az érzékeim az izgalomtól kiélesedve, mint állat, minden apró nesz mennydörgésnek tűnik. Például a lépcső végén egy szellőzőcső állandó zörgése, amitől a frász jött rám (lehet, hogy direkt nem javítják meg...). De felértem, és megint egy kétszárnyú ajtó volt előttem. A zárja helyén két kis lyuk volt, de így is olyan erős benyomást tett, hogy meggyőződésem volt, hogy itt lesz az út vége. Lelkileg a csalódásra felkészülten megtaszítottam, és kinyílt! Egy, az előzőnél is kisebb zsiliphelyiségbe jutottam, előttem még egy ajtó, erre már tippelni sem mertem, hogy nyitva lesz-e. Nyitva volt, és kiléptem a csendes, már elsőre óriásinak látszó tetőre!
[De egy tapodtat sem mentem tovább, hanem fordultam vissza, és hazarohantam egy fényképezőért. Visszatérve a lépcsőházba, mielőtt még teljesen felértem volna, egyszercsak zajt hallottam fentebbről. Füleltem, hogy a zajos szellőző-e az, de határozottan lépteknek tűnt! Megtorpantam, de aztán a Déli Pályaudvaros sztorit felidézve inkább simán sétáltam tovább felfelé (csak a videófelvételt állítottam le). A második emeletre érve meg is láttam: egy biztonsági őr volt. Kedvesen tartotta nekem a lépcsőházból kivezető ajtót, én pedig mondtam, hogy köszönöm, és visszasétáltam a bevásárlótérbe... Sebaj, már korábban megfigyeltem, hogy minden szinten 1 őr járőrözik fel-alá (ez nem tudom miért ment be a lépcsőházba, de velem együtt ő is kijött), és gyerekjáték kijátszani őket. Szóval néhány perccel később ugyanott, a másodikon visszasétáltam, és mentem fel a tetőre (az előző élmény hatására a zörgő szellőző megint rám hozta a frászt)!]
Mint mondtam, a terület rögtön óriásinak látszott. Máskor mindig van egy rövid, de fontos szakasz, amit még a műélvezet előtt be kell iktatni: kicsit szét kell nézni, hogy honnan jöhetnek veszélyek. Na itt ez már magában túl nagy feladat lett volna, ígyhát inkább orosz rulett módjára elindultam az egyik irányba (balra), és ezerrel kattintgattam a képeket, hogy ha el is kapnak hamar, a lehető legnagyobb anyagom legyen. Ösztönösen a fal mentén haladtam, hamar megláttam egy lépcsőt, ami a tetőn lévő tetőre vitt, de előtte még át akartam menni az utcafrontra (az én térképem jobb alsó sarkába). Ez sikerült is; közben láttam, hogy ezen a tetőn rengeteg gépháznak rengeteg ajtaja lelhető fel, és rengeteg szellőzőcső és azokat működtető gép van. A térképemen jobbra egy autós átjárónak látszó út vitt át egy ismeretlen helyre, de a végén lévő sorompó alapján olyan érzésem volt, hogy arra nem kéne menni, mert emberek lehetnek ott. Szóval kimentem az épület sarkára gyönyörködni.
De a legjobb, peremen ülős/állós képeket a bejárás végén akartam csinálni (a potenciális nagy feltűnés miatt), úgyhogy néhány sima kép után visszamentem a tetőn lévő tetőre vezető lépcsőhöz. Közben észrevettem, hogy már 2x is elmentem egy térfigyelő kamera alatt, úgyhogy a fal mentén való közlekedés enyhén szólva hasznos reflexnek bizonyult! Elindultam felfelé a vaslépcsőn, amin mondanom sem kell, hogy az egyik fok óriásit reccsent, filmbe illő volt a dramaturgia... De mivel Russian Roulette Mode-ban nyomtam a játékot, ezért nem nagyon néztem szét, hogy megragadta-e valaki figyelmét. A lépcső a térképem felső, bonyolult részére vezetett. Ez azért olyan bonyolult, mert az általam eddig látott legnagyobb szellőzőrendszer többezer kilóméternyi óriási átmérőjű csöve kanyarog rajta a létező összes irányba, buzgón gyártva a globális felmelegedést.
Panoráma:
Nem túlzás, hogy a tetőn több volt a cső, mint a szabad terület. És nem kis csövek, hanem átlagosan ekkora átmérőjűek (bele lehetett volna férni):
Ráadásul (mint mondtam) alapterületben is óriási volt a tető, és legalább háromfelé lehetett elindulni szétnézni. Szemben és jobbra kisebb területek voltak, balra gigászi labirintus (ami olyan sűrű, hogy elsőre még a bejáratát is nehéz megtalálni). A "földet" a szokásos tetőkavics borította, itt-ott kő járólapok, és persze a mobilátjátszó-antenna jelenléte sem lepett meg. Miután a kisebb részeket megnéztem, elindultam befelé a labirintusba, ahol minden méteren azt hiszi az ember, hogy zsákutcába fog jutni, de mégis mindig van egy apró utacska tovább...
Végül aztán jó sok kavargás után csak elértem a fent említett pici piros csillagig, ahonnan már tényleg nincs tovább. Érdekes volt tudni, hogy ha valaki ki is szúrt már, legalább 5 percnyi egérutat ad nekem az az idő, amíg idáig beverekszi magát. Időközben a szürkület estébe csapott át, és a lassacskán kigyúló városi fények új megvilágításba helyezték az amúgy kicsit puritán kilátást. Mellettem a falban volt egy érdekes repedés, amibe benézve egy belső helyiségbe lehetett látni!
Mivel nem akarok közvetlen segítséget nyújtani illegális tevékenységek végzéséhez, ezért nem közlök videót arról, hogy hogyan kell feljutni a végpontig. Viszont kétségtelen, hogy ha valakit elrabolnak az UFÓ-k és pont oda helyezik vissza a Földre, akkor tudnia kell, hogy hogyan juthat le. Íme:
Ez a videó valójában vágott, mivel (ahogy ígértem) a lefelé útba beiktattam újra az utcafrontot, hogy elkészítsem többek között ezeket a képeket:
Ott ülni és az utcára lógatni a lábunkat enyhén szólva furcsa érzés! Az ember nem csak mindent lát, de úgy érzi, hogy az összes járókelő is őt nézi (pedig valójában az emberek szinte sosem néznek felfelé). Nekem is meggyőződésem volt, hogy amint kiültem, egy zebrán átkelő csaj ijedten nézett rám, és azon kezdtem el kétségbeesetten gondolkodni, hogy hogyan kommunikáljam felé kézjelekkel a következőt: "Nem öngyilkos jelölt vagyok, hanem egy urbexer, ami egy Magyarországon egyelőre nem túl ismert fogalom, de urban explorert, vagyis városi felfedezőt jelent, aki az ember alkotta építmények publikum által elenyésző ritkasággal látogatott területeinek hobbyszerű látogatója, és noha számtalan esetben illegalitásban tevékenykedem, nem vagyok tolvaj, bűnöző sem terrorista, sőt, egy eredeti szubkultúra képviselőjének tekintem magamat, és ezen kívül különösen vonzódom a magas és veszélyes helyekhez, ezért vagyok most itt, úgyhogy kérlek, ne hívd a rendőrséget, a tűzoltóságot, sem a biztonságiakat!". De hamar rájöttem, hogy a feladat meghaladja az Activity-képességeimet, a csaj pedig valószínűleg nem pillantott felfelé, csak beképzeltem. De azért a fotózási folyamatot gyorsítottam egy kicsit.
Mindez után mentem valóban le. Mivel odafent igen sok szemetet találtam, vettem a bátorságot, és hoztam egy ereklyét, ami szintén ott hevert elhajítva. Lefelé menet vettem észre, hogy a lépcsőház bejáratának kívülről gombos a kilincse, úgyhogy ha "rendesen" becsuktam volna magam után, kizártam volna magamat! Több mint 2 órát mászkáltam fent, de utólag visszanézve a tetőterületnek csak kb. a felét jártam be, úgyhogy még mindig lenne miért visszamenni! Nem beszélve arról, hogy szürkületben fotózni enyhén szólva rémálom, főleg, ha nem profi az ember, meg a gépe sem. Egy profi akár egy egész kewl steampunk sorozatot is tudna ott csinálni! Végül még levezetésképpen átmentem a szomszéd parkolóházba is, aminek az 5. emeletén megtaláltam annak az autós átjárónak a másik végét, amire szándékosan nem mentem el a sztori első felében. A sorompó mögött a Duna Plaza igazgatósága rejtőzött... :)
Emögött zajlott az egész kaland ("kamerával megfigyelt terület")
Összességében az akció legérdekesebb aspektusának azt tartom, hogy mennyire semmilyen tiltó, figyelmeztető felirattal nem találkoztam a vásárlótértől a tető legfelső sarkáig. Pedig a lépcsőház konkrétan közelebb van a pláza folyosójához, mint akármelyik WC. Az akció illegálnak minősítését sem éreztem volna jogosnak, ha nem adják meg az utolsó lökést a tetőn lévő kamerák. De a világ ezen felén érvényben lévő jogrend szerint amit nem tiltanak, az szabad, és amint láthatjuk, ilyen érdekes helyekre úgy sétálhatunk be/fel, mint a turisták! Miért nem tesszük hát mégsem? Bizonyos helyekre csak azért nem megyünk, mert nem szokás? Ugyanis más – valós – akadály sokszor nincs is a városi felfedezés előtt! A pláza műfaj egyébként tök bejövős, van is ötletem következőre, de mivel urbex alapszabály, hogy akciót nem jelentünk be előre (én találtam ki, hihi), ezért nem mondom el, hogy melyik lesz az!
EXHIBIT E
