Ide gyűjtöm össze a városi magasság- és kalandvágyamhoz fűződő történéseket, hogy el ne felejtsem őket az élet hevében.
Vagy ha úgy jobb, Magyarország és Kelet-Európa egyik első urbex (urban explorer) blogját látod.
@: altoman.acelin kukac gmail pont kom.
Fontos: az itt írtak a fantázia szüleményei, elfojtott sci-fi-írói vénám melléktermékei. A képeket Photoshopoltam, vagy az internetről lopkodtam össze. A videókat idegenek küldték nekem ismeretlen e-mailcímekről. Urbexelni ÉLETVESZÉLYES, eszedbe ne jusson!!
Véletlenül 20 perccel korábban értem egy találkozómra, ami a megboldogult Goldberger ex-Textilgyár közelében volt, ezért valahogy el kellett ütnöm az időt. Voltam már a Goldbergerben, de akkor a sok nézelődő miatt nem másztunk fel a víztoronyra. Pedig ezt a dizájnmesterművet ki nem hagynám az életemből! Magam sem tudom miért, de van valami a geometriájában, ami miatt gyönyörűnek tartom... Úgyhogy most megnéztem testközelből! A torony nem a földszinten áll, hanem az egyik épület tetején. Ha a környező régi épületekhez viszonyítjuk, akkor 5 emelet magasan van a teteje, de ha a szemben lévő paneldobozokhoz, akkor 10 emeleten. A kilátás az ajtaja elől szintén ezen szovjet vizuális terror nyomaiként ránk maradt házak sorára néz, így:
Kíváncsian vártam, hogy mi lesz odabent, a vékony, korhadt fapallóval körbefutott házikó ajtaja mögött, de ez persze a részemről hülyeség volt, mert mi más lett volna, mint egy gigászi tartály. Így:
A külső fapallón nem mentem körbe, mert deadmind alatt leszakadt egy része, és túlságosan siettem ahhoz, hogy a lépteim ehhez mérten átgondoltak lehessenek. Miután visszamásztam a toronyból a tetőre, még elkészítettem a szokásos öngyilkos képet, illetve megörökítettem egy ismeretlen forrásból származó magányos csirkecsontot. Végül 5 perccel lekéstem a stratégiai mítingemet, amiért multinacionális üzletfeleim felmondták a következő évre szóló szerződést, és hajléktalanná váltam, de ennyit igazán megért ez a kis séta!
Idén abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Szigeten dolgozhattam. A Sziget tele van altománkodásra hívogató helyszínekkel és programokkal, amit igyekeztem is kihasználni! Alant terül el a fénypontokat összefoglaló videó.
Az egész úgy kezdődött, hogy tök véletlenül összefutottunk a Tatai úti víztornyon megismert "Mr. kerekterek.hu-val", aki ezúttal a Sziget360.com panorámaoldal színeiben pakolta (aminek a képeit nagyon ajánlom megnézésre!). Vele ejtettük meg a videóban kiemelt 2 legjobb kalandot, ahol ő 3D-s panorámákat készített (beteszem ide a linkjüket, amint felkerülnek a netre!), én pedig a GoPro HERO akciókamerájával filmeztem. Ez egy olyan kis méretű, atombombaálló, full HD kamera, amit kifejezetten extrém szituációk megörökítésére terveztek. Az első helyszínünk a viszonylag nagy visszhangot kapott Vodafone Szupertorony volt. Ez a Sziget fesztivál eddigi történetének legnagyobb installációja a maga 10 emeletes (30 méteres) magasságával. Miután befotóztuk/-videóztuk, elmentünk valóra váltani az egy nappal korábbi ötletemet, hogy készítsünk egy sajátszemszögű felvételt a bungee jumpingról, ami 56,4 méteres! Ez a következőképpen zajlott: a HERO-t a kezemhez szigszalagoztuk, a daruval mindketten felmentünk, először elkészült a 3D-panoráma, és utána ment az ugrás. Erről a vágatlan videót is feltöltöttem (természetesen olyan, mint a bungee jumping: rázós).
Ha már itt tartunk, sokan kérdezték/kérdezik, hogy milyen érzés a bungee. A kérdés szerintem inkább az, hogy milyen érzés a szabadesés. Viszonylag változatos emléktárházam van: ugrottam ejtőernyővel 1200 méterről 2x, zuhantam dinamikus kötélbe 4 métert az alapfokú ipari alpinista tanfolyamon (ez a tanterv része volt), bungeeztam a Balaton Soundon is júliusban, és a rend kedvéért ide sorolom a Vidámpark Tornyát is. A tanulság az, hogy a szabadesés érzését gyakorolni és szokni kell, hogy az élmény 100%-ig uralkodjon a para felett. Nekem a Balaton Soundon sikerült ezt először megvalósítanom teljesen. Viszont ha sikerül, akkor a világ egyik legjobb, legszabadabb érzése! Bele kell nézni az élménybe, zabálni azt a néhány másodpercet, amíg az embernek megszűnik a súlya, és szabadon száll, kiszakadva a valóságból! Ilyenkor mindentől függetlennek érzem magam, csak repülök a világ felett. Persze az elugrás előtt általában olyan gondolatok töltik meg az ember agyát, mint "Úristen, megőrültem? Mi a francot csinálok? Ki akarom magam nyírni?" - meg efféle. Szerintem addig jó, amíg ez a fajta egészséges életösztön megvan az emberben, de ha eldöntöttük, hogy ugrunk, onnantól az ugrás élményével foglalkozzunk, hiszen a sorsunk eldöntettetett, és ha esetleg meghalunk, legalább élvezzük előtte! :) Kívülről egyébként így néz ki mindez (Balaton Sound):
Ezeken a helyszíneken kívül voltam még a Merrell Kalandvárban, ami egy 12 méter mászófal + 10 méter kötéllétra + 120 m canopy kombó, utóbbin állítólag 50-60 km/órával megy a csúszás. Itt az jelentett különleges kihívást, hogy a mászófal tetején korábban egy dagadt ember súlya alatt letört 2 kapaszkodó, amivel persze csak ott fent szembesülhettek a Tisztelt Látogatók. A személyzet helyi tagja nem feszengett túl sokat ezen: "tegnap még úgy volt, hogy kicseréljük, de aztán mégse...".
Az 50 méteresDreher in the Sky-ra nem mentem fel, mert már voltam rajta a Soundon (csak akkor Captain Morgant szolgáltak fel), és mert gigászi sor volt. De ki-a-kicsit-nem-becsüli alapon megemlítem még az Axe Party Station konténereinek a tetejét, ahova szintén felmentem. :) Végül, hogy valamit azért a földön is csináljunk, Z-nek köszönhetően bejutottam a Rock-Metal Nagyszínpad backstage-ébe is. Onnan viszont nem hoztam képeket, mert annyira berúgtunk a Motörhead, a Judas Priest, a Deftones és a Tankcsapda tagjaival, hogy egyik fotó sem lett vállalható. Not.
Eredetileg az Altomán 1 éves születésnapjára akartam megírni ezt a bejegyzést (mint ahogy óriási dizájncserét is szerettem volna akkor), de annyira pörögtekaz akciók, hogy egyszerűen nem fért bele. Most az az önző érdek adja az összefoglaló apropóját, hogy kipróbálom magamat a Golden Blog nevű blogversenyen, és szeretnélek meggyőzni Titeket, hogy klikkeljetek egy szavazatot nekem ide kattintva! De az sem elhanyagolható, hogy az első 6 hónapban még nem volt túl sok olvasóm, és ez egy kis ízelítő, hogy mit találhattok, ha visszatekertek az időben. Röviden egyébként ilyeneket:
De sokkal több olyan helyszín van a városban, ahová az átlagember nem tud/mer/gondol eljutni. Ilyenek pl. az elhagyott-elfeledett ipari létesítmények, vagy akár a 4-es metró. Helyek, amik mellett elmegyünk, pedig itt vannak körülöttünk, alattunk, felettünk. A legnagyobb durranás kétségtelenül a "MÁV-temető és halott pályaudvar" volt, leánykori nevén az Istvántelki Járműjavító. Eddigi életem egyik legnagyobb élménye volt látni a rengeteg gőzmozdonyt és régi vonatot, ahogy az idő által fojtogatva állnak sorban a síneken, mintha még most is az indító sípszóra várnának... Érdekes adalék, hogy ezt a bejegyzést több tízezren osztották meg szerte az interneten, de a MÁV kicsivel később mégsem adott forgatási engedélyt a HVG-nek, "nehogy olyan dolgok kerüljenek napvilágra, amik rossz fényben tüntetik fel" :D Láthattatok még megboldogult textilgyárat, felrobbant fűtőművet, gigászi vásárcsarnokot, soha meg-nem-épült sportcsarnokot, vagy olyan elhagyatott éttermet is, amiben művészeti tárlatot alakított ki egy ismeretlen művész.
Mindez az Urban Exploration, vagyis a városi felfedezés világának a része. Az urbexről röviden összefoglaltam mindent az Altomán Szótár című bejegyzésbe, ami 5 perc alatt szakértőt varázsol mindenkiből, és több helyen írok tanácsokat is a gyakorló urbexereknek. Az Altomán maga pedig Magyarország és Kelet-Európa majdnem egyetlen urbex blogja, mindenről, ami városi kalandozás. A közvetlen közelünkben lévő, szőnyeg alá söpört területeket, a város "tudatalattiját" mutatom be. Legyenek ezek a helyek gyönyörűek vagy szörnyűségesek, legyen az odajutás életveszély vagy sétagalopp, ezek a minket körülvevő valóság részei, és szembesülni velük fantasztikus kaland!
A világ legszerencsésebb embereit (akik pénzért mennek fel a legjobb helyekre) a közelmúltban a következő helyeken vettem észre:
Könyves Kálmán körúti új irodaházon ablakmosók tömegestül
Örs vezér terén gigaplakát kihelyezők
Gateway Office Parkon ablakmosók
SOTE NET-en ablakmosók!! Ők megütötték a főnyereményt! :) És nem mellesleg a főnökük (alpintechnika.net) ott parkolt az épület aljában, úgyhogy odamentem megkérdezni, hogy nincs-e munka. Rimánkodott a piaci helyzetről, hogy lejjebb nyomja az áramat, de felírta az adataimat a könyvébe! Kár, hogy azóta is semmi*...
Szentendrei úton egy panelházon plakátragasztó
Skála áruház épületén plakátragasztók (oda is szeretnék feljutni...!)
Mammut I mögötti piac tetőszerkezetén ismeretlen okból
Felvonulási téren a Kapcsolat koncert színpadának építője
*A fent említetten kívül még 2 cégnél van bent a nevem, bár nem sok reményt fűzök hozzá, hogy egyszer csak megcsörgetnek. Igaz, ha lenne időm rá, már rég lenne alpinista munkám, hiszen nem vagyok az az ölbe tett kézzel ülős fajta. Szóval nem panaszkodom, inkább csak álmodozom egy kicsit :) Éljenek soká a pókemberek!
Egy sajtófotós barátom, Németh András Péter megkeresett, hogy Al Ghaoui Hesnát, az MTV háborús övezetekben dolgozó riporternőjét fotózná, amihez egy lerobbant területre van szüksége. Két ex-gyárat ajánlottam, a Goldberger textilt és a budafoki papírgyárat. Utóbbiban még nem voltam, de egy ősidőkből ránk maradt, elhagyatott urbex blogon (érdekes saját farkába harapó kígyó ez) láttam róla képeket, és szerelem volt első látásra. Mivel NAP is hasonló véleményen volt, végül ebben maradtunk. Feldobtam az Altomán Facebook-oldalára, hogy valaki tud-e valamit a bejutásról, és Katának hála jött is az infó, meg további képek. Szóval hétfő reggel elindultunk egy 1 órás villámlátogatásra.
A leégett ex-gyár egy ipari területen áll, ahol egy csomó cég működik a környező épületekben. Ezért munkaórákban mentünk, hogy ne keltsünk feltűnést. Az FBI-os Google-térképünk és a kapott infók alapján egyenesen odamentünk a gyár kapujához. Odabent is dolgozott egy cég, mindenféle csövek hevertek szerteszét, és hamarosan fel is tűnt egy morcos arcú tag. A szájával azt kérdezte, hogy "Miben segíthetek?" de a szemében a "Mi a faszt kerestek itt?" kérdés tüze égett. Mondtuk, hogy fotózni jöttünk, amire ő változatlanul morcos arccal megmutatta, hogy hol tudunk a legkönnyebben átmenni a kellékeik között a másik oldalra, ahol a legjobb képeket tudjuk készíteni. Váratlan fordulat volt!
Ez a rész nem túl nagy, mégis rabul ejt a látványa. A magasba meredő betonváz érdekesen vegyíti az erőt és a törékenységet. NAP utólag élete portréhelyszínének nevezte a helyet, ahol komplett divatsorozatokat lehetne készíteni. Ez nekem is eszemben volt, de egyébként még ember nélkül is fantasztikus fotóalapanyag. Nem is tétlenkedtünk, fotóztuk Hesnát, mert nem volt sok időnk. A végén, mivel a beállítások úgyis megvoltak, beállhattam/ülhettem a lencse elé én is, és kaptam néhány sztárképet cserébe, hogy lehetővé tettem a fotózást (Hesna képeit majd a júliusi Vital magazinban kereshetitek).
Fotók: Németh András Péter, Kata
A gyár valamivel jobb állapotban lévő épületébe (jobb állapot = vannak falai meg teteje; lásd a jobb alsó képet) be sem szagoltunk, mert sürgetett az idő, meg annyira tetszett odakint, hogy speciel eszembe sem jutott... De remélhetőleg még lesz alkalmam visszamenni, akár fotózni, akár csak nézelődni. Ez egy win-win együttműködés volt, még sok ilyet!
A blog eddigi történetének összes fotóját böngészheted az Altomán Picasa albumban erre a mondatra kattintva!
