Helyszín: Balatonszemes

A Vigadóban látottak után feldobva, felbátorodva és egy kicsit már józanodva hazafelé vettük az irányt, de természetesen még útba ejtettük egy egészen friss szerzeményünket. Erről az épületről csak 1-2 éve vettük észre, hogy mintha nem használnák. De nem voltunk benne teljesen biztosak, úgyhogy csak félve kukkantottunk bele párszor, mivel a hátsó kapu nem volt bezárva. A hátsó kapu idén sem volt bezárva, mert nem is volt ott! A helyére csak egy kisméretű fa raklap volt támasztva. Ígyhát szépen bementünk.

Igazából csak idén sikerült biztosan dekódolni, hogy ez a méretes sarokház valaha egy gyereküdülő volt. A földszinten sok szoba van emeletes és nem emeletes ágyakkal, valamint egy nagy félkör alakú klubterem szerűség, ahol a közösség együtt lehetett (és persze vizesblokkok). Az emeleten kontrolcé-kontrolvé-módra tök ugyanez, csak a félkör alakú terem helyett (a fölött) egy félkör alakú terasz található. A szintek között egy kültéri lépcső visz fel-le. Minden szoba ("apartman") a kertre nyílik a ház belső 2 oldalán. A földszinten a legutóbbi ittjártunk óta majdnem az összes ajtót  módszeresen lezárták, értsd: falécek és csavarok segítségével. Spontánul kisebb csapatokra oszlottunk, én először lent nyomultam. A talált állapotokra leginkább a "barbár káosz" kifejezés illik. Gyakorlatilag minden bútor és akár használható (lopható) tárgy is megvan még az ágyaktól a szekrényeken és lámpákon át a függönyökig, de minden szétdobálva, széttörve, felforgatva, egymásra hányva, összetagelve (most nem sír a szám, csak leírom a tényeket). A klubterem áz átlagon felül is szétdobáltabb, elsőre a Harry Potter-beli Szellemszállás jutott eszembe róla. Itt történt a fent említett dekódolás: tele volt a legkülönfélébb gyerekjátékok maradványaival. Bár tudom, hogy tilos ("take nothing but photographs, leave nothing but footprints"), de hoztam egy fekete sakkbábut és egy Gazdálkodj okosan!-pénzt ereklyének. A legfrissebb nyom egy 1998-as újság volt (de ha ez az objektum 1998 óta használaton kívül van, akkor gáz, hogy csak most vettük észre:S).

A klubteremben fotózgatva egyszer csak óriási dörrenést hallottunk fentről, úgyhogy megijedtem és mérges is voltam egy kicsit, mert eleve túl zajos volt mindenki, és nem tudtam, hogy ez most mi lehetett. Elindultunk tehát felfelé, közben páran meg lejöttek, de senkin sem látszott, hogy zavartatták volna magukat bármi miatt... Fent is benéztünk az összes szobába. Az egyik ajtó amikor elengedtem óriásit csapódott mögöttem, úgyhogy az előbbiért mindenkinek meg lett bocsátva:) Örültünk az óriási terasznak, amin a fotók tanulsága szerint egy facsemete kezdett nőni (alig várom, hogy mi lesz ebből!). Az undorító wc-kbe csak befotózni volt gusztusom. Az utolsó, legbelső szoba az ajtóból meglepően rendesnek tűnt: a belső sarokban ágy, a lámpa a plafonon a helyén, tőlem jobbra egy szekrény a szemben lévő fal felé nézve. Mint mindig, most is ingerem volt benézni a szekrénybe, főleg, hogy a nyitott ajtaja takarásában egy kilógó ruha egy fél pillanatra úgy nézett ki, mintha egy ember lenne mögötte. Ahogy megkerültem a kinyitott ajtót, felkiáltottam ijedtemben, mert tényleg az volt! M volt az, aki a "néma ijesztő" szerepébe bújva röhögött a markába. Aztán én is jót röhögtem, mert minőségi ijesztés volt!:)

Már mindenki további piálásra vágyott, úgyhogy mentünk kifelé. M jött leghátul, és kifelé jövet viccből bedörömbölt a legkülső zárt földszinti ajtón. Ezután hanyatthomlok rohant ki utánunk a kapun, mert az ajtó váratlanul kinyílt, és azt mondta, hogy valaki válaszolt belülről. Mi nem tudtuk eldönteni, hogy jól hallottunk-e. Visszaszólogattunk változatos témákban, de nem jött válasz, visszamenni pedig senki nem mert, M viszont esküdözött, hogy valaki van ott. Aztán néhány perc után páran összeszedték a bátorságukat, és benéztek az ajtón, de rögtön rohantak is vissza, mert elindult kifelé az ember! Én a csuklyával a fejemen való csendes és gyors eloldalgást véltem a követendő magatartásnak, de a többiek eloldalgás közben még elkezdték nyomni a műudvarias hantát is:
– Elnézést, nem tudtuk, hogy itt tetszik lakni...! – Nem láttam a lakót a kapucnimtól, de amikor válaszolt, a hangján egyértelműen átjött, hogy vagy abortív patológiás alkoholista, vagy legalább 6 hónapja nem szólalt meg egyszer sem. Ezt mondta:
– Nem az a baj... – A hangsúlyán meglepő módon elkeseredettség tükröződött.
– Akkor mi a baj? – folytatták a többiek az áludvarias hárítást, miközben már szaporán lépdeltek egyre távolabb az úton.
– Az a baj, hogy most elmentek... – szólt utánunk a csöves.
Nagyon érdekes volt, ahogyan ezt mondta. Komolyan, mintha társaságra vágyott volna! Olyan átélés volt benne, hogy szinte megesett rajta a szívem...:) Másnap el is gondolkoztunk, hogy a településről távoztunkban ne tegyük-e le az ajtaja elé a maradék kaját és piát. De végül nem esett útba.

EXHIBIT D

[OFF: Először is bocsánat, bocsánat, bocsánat, amiért nem frissítettem. A szakdolgozatírás a tervezett 1 hét helyett 2 hét 2 napot vett igénybe (igaz, kicsit így is büszke vagyok, mert a legtöbb embernek hónapokig tart:). Én sem élveztem, de most az egyik kedvenc kalandom jön.]

Helyszín: Balatonszemes
Magasság: 1 emelet

A Rozmaring után az objektumbejáró körutunkat megállás nélkül folytattuk. A következő állomás a Vigadó volt, ami valaha egy rangos étterem volt elegáns épületben, óriási szökőkutas előkerttel, terasszal, bástyával meg ilyesmikkel. De ez is min. 20 éve bezárt, és azóta ott áll. De igazából nem áll, mert ez a hely kísérteties módon változik. Több mint 10 éve járunk be ebbe is, de még mindig nem tudnám az alaprajzát felrajzolni. Gyakorlatilag 100%-ig biztos vagyok benne, hogy idén is új falak jelentek meg, egyes helyiségek eltűntek, máshol pedig újak jelentek meg. Szürrális! Hát még amit találtunk!

A valaha nyíltan amortizálódó épületet ma drótkerítés veszi körül, de persze ahol drótkerítés van, ott kivágott lyuk is van. Hátulról közelítettünk, mint mindig (a lyuk is pont ott volt). Az épület hátsó fala meglepően fehér volt, mintha lemeszelték volna. Kíváncsian vártam az innen nyíló WC-k idei állapotát, hogy vajon lehet-e fokozni az undorítóság fokát. De a WC-k nem voltak ott. Csak fal és néhány ablak. A többiek esküdöztek, hogy az épület ezen felén nem is voltak ajtók, de én biztosra vettem, hogy voltak. Az ablakok pedig ismeretlennek tűntek, bár valóban, egyáltalán nem látszottak újnak. A következő néhány, betört ablakon benézve szintén ismeretlen graffityket láttam egy olyan helyiségben, amiről nem rémlett, hogy már jártunk volna benne (spoiler: később belülről sem találtunk oda vezető utat!).

Az épület átellenes hátsó sarkán nyíló lépcsőházban lehetett felmenni a bástyára és onnan ki a tetőre. A lépcsőfordulóban lévő kis helyiségben egy kupacnyi ereszcsatorna darabot találtunk. A bástyára kiérve láttuk, hogy rászakadt egy fa lombja, de szerencsére ettől még ki lehetett menni. Onnan kimásztunk a tetőre, körbejárkáltunk, és L-lel a bástya mögötti részre is kimentünk. Meglepetésemre belebotlottunk egy kb. 4-5 méter magas kéménybe (a tető szintjétől), amit eddig sosem láttam. Az egyik oldalán létrafokok álltak ki belőle, úgyhogy nem lehetett kihagyni, hogy felmásszunk rá! L ment előre, közben az egyik foknál megjegyezte, hogy "ez mozog", úgyhogy amikor mentem utána, én minden fokot megrángattam, hogy nehogy az én kezemben maradjon. L ezalatt már a kémény tetején állt, és egyszercsak ilyedten felkiáltott, hogy "dűlöngél a kémény"! Ekkor rögtön abbahagytam a rángatást, és egyben el is indultam lefelé, ő pedig gyorsan utánam. Kiderült, hogy nem is az egyik létrafok mozgott, hanem az egész cucc! Egy kémény ránk dőlése nem tűnik valami félelmetesnek, de ha belegondolok, hogy 1 tégla rámesése sem kellemes, és ez több 100-ból áll, akkor mégiscsak gáznak érzem.:) A tetőn amúgy 1-2 berohadt lyuk is keletkezett, de belenézve nem volt ismerős a szoba, amit láttam.

Miután odafent kimászkáltuk magunkat, visszamentünk a bástya aljára, mert ott nyílt az az ablak, amit főbejáratnak szoktunk használni. De most belülről annyi keretéből kivett ajtó és ereszcsatorna volt odatámasztva, hogy nem lehetett beférni. Ezért ha jól emlékszem, a lépcső alatti ajtón mentünk be, ahol sok éve első ott jártamkor a gempa közt megtaláltam  egy fiatal lány holtteste helyett a diákigazolványát. Esküdni mernék, hogy onnan akkor nem nyílt tovább ajtó, de lehet, hogy rosszl emlékeztem. Mindenesetre valahogy olyan belső szobákba jutottunk, ahol addig még nem jártunk. Mindegyik tele volt a falnak támasztott ajtókkal, ereszcsatornákkal és mosdókagylókkal, mintha valaki raktárnak használná, de egyik sem volt új, szóval nem egy ajtókészítő mesterről vagy ilyesmiről lehetett szó. 1-2 helyiségen való keresztülmenés után aztán kilyukadtunk az épület frontján, a terasz egyik oldalajtaján. A teraszról 2 oldalsó ajtó mellett asszem 3 egyenesen nyíló ajtó van még, amik mind a nagyterembe vezetnek, amit én magamban "bálteremnek" hívok, de valószínűbb, hogy simán itt volt az étterem fő része. 3-ból 2 ajtó lakattal volt lezárva, de 1 csak dróttal, így azon bemehettünk.

A bálteremben változásként könyveltem el, hogy minden fala kátrányfekete lett, az ablakokon pedig áttetsző fehér leplek jelentek meg. A belső falon az eddigi 1 vagy 2 helyett most már 5 ajtó nyílt, de egy kivételével csak keretek voltak. Az ajtófélfák fölé fehér betűkkel szavak voltak írva: Bazár, Szoba Balaton, Fürdő Szoba, Zimmer Frei. A Szoba Balatonból egyikünk kiáltását hallottam, úgyhogy oda mentem először, és egy ideig nem találtam szavakat.

A szoba kékesfehérre volt festve, és a fejünk felett milliónyi papírvitorláshajó lógott a semmiben. Lélegzetelállító látvány volt! Valójában persze egy fém hálóra voltak felkötve damillal. A falakon vidám színű graffityk és festések voltak. Életemben először egy kurva jó kis art squatba botlottam! Ezek után alig vártam a többi szobát! Mind hasonló művészeti alkotásokat rejtettek. Nincs túl sok értelme ezeket szöveggel leírni, inkább a képeket érdemes megnézni (erre a mondatra kattintva az albumhoz jutsz). Egyel jobbra a Fürdő Szoba következett, ahol szintén a Balatonhoz köthető, eléggé elvont, de vidám hangulatú és a hely rejtélyes mivoltát is jól lereagáló faldekorációk voltak, ezen kívül egy-két erősen trash jellegű installáció. A Zimmer Frei szobát nem értettem, abban csak egy nagy kékes graffity és a sarokban egy miniatűr homokozószerűség volt. Ettől jobbra egy névtelen lomtárszoba volt, aminek az ajtaját további  lebegő vitorlások és egy lebegő ablakkeret állta el (ezek mögött csak lomok voltak). Végül visszamentem az első, Bazár nevű szobába, aminek kivételesen rendes ajtaja is volt. Nagyon kicsi, hosszúkás helyiség volt, az egész hófehérre festve. Nem volt benne semmi, csak a bal oldali falon egyenletesen bevert szögek (ha ez is művészet, akkor nagyon elvont...). Viszont a szembefalon, ami ugye az épület hátsó fala, határozottan látni lehetett a valaha volt ajtó helyét. Befalazták és egy ablakot raktak rá. Ez alapján a fotókon később az összes eltűnt ajtó helyét beazonosítottam, és rájöttem, hogy az eltűnt WC-k mind műteremszobácskákká változtak. Mindegyiknél ugyanúgy jártak el, és bár kívülről viszonylag jól leplezték az átalakítást, belülről maradtak nyomai.

Az egyik oldalsó helyiségben még találtunk egy majdnem üres festékkannát, amivel fújtunk 1-2 szót és pózoltunk graffitys hóhemgyerekként, de aztán visszamentünk a nagyterembe. Volt még valami, ami szokatlannak tűnt. Úgy rémlett, hogy régen valamelyik benti helyiségen keresztül jutottunk ide, de ez most szemlátomást zsákszoba volt. Odamentem a bal oldali főfalhoz. Az egyik sarokban látszott, hogy nem teljesen illeszkedik. A közepe táján találtam rajta egy öklömnyi lyukat, ami alá egy hosszúkás fehér papírcetli volt ragasztva, mint ahogy a műalkotások alá szokott, alkotóval és címmel (sajnos a fotókon elégett, és nem emlékszem, hogy mi volt pontosan ráírva). Befotóztam a lyukon, és a képen láttam, hogy bizony ezzel a fallal levágták a nagyterem egyik szélét! Néhány méterrel beljebb látszódott az eredeti fal, a rajta lévő ősi tagekkel. De az a terület most teljesen elérhetetlen. A falon nem csak a lyuk alatt, hanem véletlenszerűen más helyeken is voltak fehér cetlik. Az egyik fotón ki tudtam venni a feliratot: Lehel Endre: Hajó I. Lehel Endre egy festőművész (itt a honlapja). Lehet, hogy ez az egész az ő műve? Nem hinném, mert sem a stílus, sem a műfaj nem stimmel... Akárhogy is, respect az illetőnek; még ha elvont is, volt benne koncepció, és nekem bejött ez a semmiből előbukkanó tárlat! Csak amiatt furdal a kíváncsiság, hogy az elfalazott helyiségekben van-e valami. Azok után, amiket itt láttunk, bármit el tudok képzelni...!

Helyszín: Balatonszemes

Kattints a képekre vagy erre a mondatra a fényképalbumért!

Szóval, mint mondtam, egy nagy csapattal lelőttünk Balatonra egy éjszakára, és ha már ott voltunk, bejártuk szép sorban az ottani objektumainkat (szám szerint hármat). Nagy fíling volt, ahogy megláttuk a 99%-ban kihalt települést: "hoppá, van egy falunk!". Az első célpontunk a Rozmaring nevű, min. 15-20 éve elhagyatott nyaraló volt, ahol olyan állapotok fogadtak, amilyeneket házról én el sem tudtam képzelni, mert azt gondolnám, hogy mire ilyen állapotba jutna, rég szétesik, vagy valaki szétszedi. De a Rozmaring annyira számkivetett, hogy nagyon durva módon még szétlopkodni sem lopkodta szét senki, hanem egy ültő helyében mumifikálta őt a körülötte burjánzó bioszarkofág! Pedig azóta, hogy úgy 5 éve a kerítésen új ajtót vágott egy viharban kidőlt villanyoszlop, fokozhatatlanul szabad a bejárás.

Az eddigi látogatásaink során minden évben azt gondoltam, hogy a telken nagyobb gaz már nem nőhet eme éghajlati övön. De idén megérkezve azt láttuk, hogy az utcáról nézve a ház eltűnt. A kerítés felett úgy tört kifelé a 3 méteres növényzet (túlzás nélkül), mint egy lepause-olt cunami. Ennek az volt az előnye, hogy a kerítésen túl 1 métert haladva már láthatatlanok voltunk mi is. Én mentem elöl, be a ház sarkáig, és ott jobbra el a teraszos bejárati ajtó felé. Persze nem azt használtuk, mert lelakatolták, hanem a jól bevált oldalsó ablakot. Beugorva az egyik belső szobába jutottunk, ami persze a mi felfogásunkban mindig is előszobaként élt. Itt minden bútor annyira szét van amortizálódva, hogy csak most, írás közben realizálom én is, hogy azok bútorok nyomai. Ezen belül van egy kis helyiség, amiből jobbra nyílik a WC, tovább befelé pedig egy "nagyszoba", amiben nem nagyon lehet meglenni, mert annyi benne az ex-bútor, viszont azokat mind meg lehet nézni.

Végül egy balkanyarral beértünk az első szobába, ami az utca felé néz, és ahova a bejárati ajtó is nyílna, ha nyílna. Ebben a házban mindig itt töltöttük a legtöbb időt, mert szinte összkomfortot nyújtott: középen asztal, 2 vagy 3 ágy amiken ülni lehet (és nincs alattuk hulla), nagy ruhásszekrény (ruhákkal), a fiókokban evőeszközök, itt-ott egy pár cipő, újságok, prospektusok, szóval a maga perverz módján még otthonosan is érzi magát az ember, mintha csak vendégségben lenne:)

Kivéve, hogy idén ez már nem volt teljesen így... Ugyanis egy helyen beszakadt a tető, aminek köszönhetően bejött a víz és a levelek a házba, amik persze el is kezdtek rohadni, és szétrohasztani az ágyat is, amire hullottak. De a teljes plafon penészedett (úgy látszik, hogy ahol lyuk van, ott a romlás betör). A rendetlenség is átlépte azt a mértéket, ami már zavaró. Arról persze fogalmunk sincs, hogy ki csinált káoszt, mert szinte biztosak vagyunk benne, hogy rajtunk kívül csak 1 ismeretlen ember járt itt, aki valami okból itt tartotta a legjobbnak oldtimer autókat szkeccselni. De a rajzait nem vitte el, úgyhogy most is ott vannak a kacat között az egyik ágyon. De így is nagyon érdekes a hely, és nagyon is megvan az időutazás fílingje, úgyhogy nézelődtünk itt egy ideig. Valamelyikünk észrevette, hogy a bejárati ajtó belülről is le van lakatolva. Akinek van Sherlock Holmes-i vénája, az ebből rájöhet, hogy aki lelakatolta, az utána a házból csak az ablakon keresztül mehetett ki... érdekes kérdés, hogy valaki miért tesz ilyet... Miután kinézelődtük és kifotóztuk magunkat, M. még felnézett egy létrán a padlásra, megbizonyosodva róla, hogy tényleg egy rohadt nagy lyuk van a tetőn. A sokáig tervezett padlásjárás sajnos már sosem jöhet létre, mert szerintem bármelyik pillanatban összeomolhat az egész... Bezzeg a régi szép időkben...

Életem (és mások életének) első urbex célpontja volt a Rozmaring. Amikor kitaláltuk a tervet, olyan kicsit voltunk (alig több, mint 10 évesek), hogy pár évig még a tervezgetés izgalmától is majd' összeszartuk magunkat. Amikor először bementünk, csak beugrottunk a kerítésen, aztán hanyatt homlok menekültünk kifelé. Egy év múlva odamerészkedtünk a házhoz (majd kiszaladtunk), és újabb egy év múlva mertük megkerülni, és benézni a mögötte lévő kisházba, ami mára alig látszik ki a domboldalból és a növényzetből. És csak még egy év múlva jött el a pillanat, amikor halált megvető bátorsággal betettük a lábunkat a küszöb helyett az ablakpárkányon. Néhányszor jót iszogattunk és beszélgettünk itt, ebben a kellemesen bizarr, adrenalinpumpáló környezetben. Kicsit félek, hogy jövőre csak egy romot fogunk a helyén találni, mert szétszedi egy vihar... De akárhogy is, az emléke is a miénk marad (és legalább egyszer befotóztuk)!:)

Helyszín: Balatonszemes
Magasság: 4 emelet

Ezeket így már senki sem fogja látni - kattints a képekre vagy ide az albumért!

Ezen a hosszúhétvégén egy egész nagy csapattal (csak hogy konkrét legyek: M., M., L., T., Z., Cs., T., D. és én) lementünk Balatonra a nyaralót téliesíteni. Persze ez csak ürügy volt arra, hogy bulizzunk egy jót. Ezen kívül, mivel egész nyáron nem voltunk lent együtt (én egyáltalán nem), az is benne volt a pakliban, hogy meglátogatjuk a kedvenc objektumainkat, amiből 4 is van ezen a kewl településen! Olyan kalandjaink voltak, hogy az őrület... Odafelé menet azonban hírt kaptam róla, hogy a szó szerint és átvitten is legnagyobb kedvencemet, a kb. 20 éve elhagyatott Lilla hotelt elkezdték felújítani!! Erről személyesen is meggyőződtünk: állványozás, megújuló szigetelés, új nyílászárók, visszakapcsolt áram és őr a telken... Micsoda pusztítás... Bezzeg a régi szép időkben...

A Lilla volt a harmadszorra meghódított objektumunk a Balatonon. Kellett hozzá némi összegyűjtött bátorság, ahhoz pedig tapasztalat. A "szocreál" dizájnú üdülő 4 emeletes, és több benne a kockaforma, mint egy Burberry-gyártmányú sakktáblán. Az óriási kockában kis kockák alkotják a szobákat. Az emeleteket összekötő lépcsőház olyan szűk, hogy egyszerre csak 1 irányban, libasorban lehet rajta közlekedni (elég para elöl és hátul menni a sorban). Minden emelet tök egyforma: középen egy folyosó az egyik végétől a másikig, klubhelyiséggel lezárva, kétoldalt pedig a szobák és vizesblokkok, esetleg büfé vagy porta (a szinttől függően). De a lényeg nem ez, hanem hogy milyen állapotban vannak!

Minden szoba külső felén egy erkélyre nyíló ajtó van, még a földszinten is, aminek köszönhetően az épületnek rengeteg bejárata van. Az első éjszakán, amikor Levivel és Krisztivel jártunk ott, ezek az ajtók mind zárva voltak, de Levi kívülről felmászott az első emeletre, és ott nyitva találta. Közvetlenül ezután eltűnt a szemünk elől, és néhány perc múlva a földszinten bukkant fel, belülről kulccsal (!!) nyitva ki az egyik ajtót (azt mondta, élete egyik legfélelmetesebb kalandja volt bent megtalálni a lépcsőházat, lejönni, kulcsot keresni, stb.). Az épületbe bejutván a porta volt velünk szemben, ahol óriási meglepetésünkre többszáz kulcs hevert a kulcsszekrényben és az asztalon! Tudtuk, hogy megütöttük a főnyereményt. Nagy kutatómunkával az épület összes (még nyitott) ajtaját bezártuk belülről, hármunknak megtartva 1-1 földszinti kulcsot. Volt egy hotelünk.

De a kulcsokon kívül sok más jel is utalt arra, hogy a hotelt nagyon hirtelen hagyták el. A könnyen mozdítható bútorokon kívül (ágy-asztal-tv) gyakorlatilag minden benne volt: minden szobában padlószőnyeg, tapéta, lámpák, tükrös szekrények, full vizesblokkok, fali hirdetőtáblák programajánló hirdetésekkel, poroltók, büfépult és a büfében egy óriási pezsgősüveg is. Gyakorlatilag megfagyott az idő (még az egyik szobában talált döglött sün sem rohadt el). A vandalizmus nyomai (akkor még) csak 1-2 falfirka képében mutatkoztak. De a törzshelyünkké a tető tette a Lillát.

A negyedik emelet egy tetőkert. Kifejezetten tartózkodásra tervezték, még wc-k is vannak ott (bár mi előnyben részesítettük a kertbe leküldött Niagara-üzemmódot). Szép nagy, de egy tűzlétrán még ennél magasabbra is fel lehet jutni (gondolom ez már tilos volt az üdülőknek): egy, a tető fölé épített kisebb tetőre, ahol az antennák és szellőzőnyílások helyet kaptak. Abból a szokásos szurokszerű anyagból volt, ami nyáron még az éjszaka közepén is langyos volt, így igen kényelmes helyet biztosított arra, hogy a város felett, a csillagok romantikus fénye alatt bebasszunk. És így is lett ez a következő majdnem 10 évben.

Míg mi becsületesen mindig bezártuk magunk után az ajtót, és csak 1-2 poroltót fújtunk ki (hehe), a vandálok és tolvajok néhány békés év után azért megjelentek: feltörték a főbejáratot, bezúztak néhány ablakot, az összes kulcsot elvitték (talán a méhbe), de aztán szerintem hamar rájöttek, hogy ami innen mozdítható, az már nem piacképes. Az egyik évben az egyik szobát valakik szemlátomást buliszobává alakították: nyugágyak, több tonna cigi, piásüvegek, hamutartók és egy pár régi hangfal fogadott minket.

A hotel mellett volt egy viszonylag nagy földszintes melléképület is, azt is bejártuk a padlásig bezárólag. Néhány bútor volt ebben is, meg régi újságok a földön, de ez nem volt annyira izgalmas, mint a sötét sarkokban bővelkedő Lilla, ahova minden évben alig vártuk a félelmetes visszatérést. May she rest in piece... Sok fotó sajnos nem maradt fenn, és több már nem is készülhet.

Készült viszont egy nagy adag ezen az éjszakán a 3 elsőosztályú urbex kalandunkról! Ezek jönnek a közeljövőben (A romlás virágai).

Miután a múlt héten az Altomán szótárral kapcsolatos levelemet lehozta az Urbanista (köszönöm, Dá) és ezen keresztül az index.hu, majd tőle függetlenül a blog.hu címoldalára is kikerült a blogom (ezzel többezerszázalékos látogatottságnövekedést érve el:)), mára meghívtak a radiocafé délutáni tök jó műsorába, az Utasellátóba. Megtisztelő volt, hogy most én voltam az egyik érdekes téma a sok közül! A beszélgetés (30MB!) visszahallgatva egész jó volt, és itt is, mint az Urbanistán is, egy csomó tippet és egyéb infót kaptam a közönségtől célpontokra, úgyhogy a közeljövőben valószínűleg nem lesz uborkaszezon! :)