Magasság: 4 emelet
Fotóalbum | Panorámák
Ez a bejegyzés egy korábbinak a második része. Az első részt ide kattintva olvashatod, nézegetheted, szagolgathatod.
Volt egy bizonyos nyári nap a '90-es években, amin délután 3-kor még volt kartongyártás Magyarországon, délután 4-kor viszont már nem. "A budafoki kartongyártó csarnok 1995. júliusában egy óra alatt, működés közben leégett, személyi sérülés nem volt. A tűz következtében a kartongyártás Magyarországon megszűnt." (KÉK) (Persze valójában nem biztos, hogy 3-kor volt, ezt csak úgy mondtam. Ééérted...) Ez lassan 20 éve történt, és azóta pazar látványvilágban figyelhetjük meg, ahogy a természet hullámzó csápjaival bekebelezi és emészteni kezdi az épület csontvázaként hátramaradt vasbetont.
Az Édenkert | Kattints a képre a 3D-s panorámáért! | Több Altomán-panoráma itt.
Az Édenkert nevet az ex-papírgyár "nyitott" csarnokának adtam, amelyik eredetileg nem volt nyitott, de a teljes tetőzete és a falainak a nagy része is megsemmisült. Egyrészt - ahogy mondtam - az egyik leggyönyörűbb romnak tartom, amit valaha láttam. A végtelen sorban álló giga betonkeresztek látványával nem tudok betelni. Másrészt a kontraszt az egymást kölcsönösen bekebelezni próbáló természet és az építmény között sehol máshol nem kerül ennyire főszerepbe.
Fotó: Stiller Ákos, HVG
A csarnok olyan, mint egy 100 méter hosszú, 2000 négyzetméteres "aréna". A bal sarokból indul a burjánzó növényzet, szemlátomást megküzdve minden lépésért, de törhetetlenül haladva előre. A jobb sarokból védi állásait a beton, a tégla, a vas, az üveg, a kerámia. Középen találkoznak, és mivel a küzdelem lassított felvételben zajlik, az ember beállhat a két összecsapó ököl közé szemlélődni.
Egyik oldal
Másik oldal
Az egész területet egy szürreálisan kecses, papírvékonynak ható fal veszi körül. Mintha a gyárhoz illő módon kartonból lenne. Itt is nagyon éles kontrasztban jelenik meg egyszerre az erő és a gyengeség.
A kert különlegességei az egyedi formájú medencék, amikhez hasonlókat még sehol nem láttam; gondolom a gyártási folyamatban volt szerepük. Nagyon keskenyek, hosszúkásak és durván 5 méter mélyek lehetnek. Nagyon jó kis design elemek! Az egyik tele volt, de nem ám akármivel, hanem egy fával - pont a fenti, "Másik oldal" c. kép alján látható, hogy a fa lombjának a teteje van a medence pereménél! A fotó alsó részén tehát egy fa lombját látjuk felülről.
Egy fejest?
Fotosopp!
Mindent egybevetve teljesen olyan érzésem volt, mintha 20 évvel az apokalipszis után lennénk. B-vel közös szerelmünk volt a középső lépcső. Korábban ezen készült Al Ghaoui Hesna háborús tudósítóról a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállításra is kikerült kép Németh András Péter keze által. Az azóta eltelt idő csak még szebbé tette!
Az én szerelmem viszont megoszlott két alany között, mert a kert végében volt egy másik lépcső is, amiért legalább annyira rajongtam. Az épület ezen részén mindent leomló tégla borított. Itt-ott egész faltömbök (!) zuhantak földre (ezt az alábbi panoráma nagyon jól átadja). Ennek megfelelően a lépcső is inkább egy téglás domboldalra hasonlított, és ezt a felületet én valamiért gyönyörűnek láttam.
Kősivatag | Kattints a képre a 3D-s panorámáért! | Több Altomán-panoráma itt.
A helyet egyébként itt kint és bent is kínai mobilgyártók uralják: a Huawei és a ZTE kartonjai és dobozai kizárólagos piaci részesedéssel bírnak. Említésre méltó még, hogy az Édenkert másik végében egy kis tó alakult ki. Valószínűleg a csempés-medencés kialakítás miatt a víz nem tudott elfolyni. A felszín nem megközelíthető, mert már annyira dzsungeles a terep és annyira sok a szintkülönbség.
Egy ideig szinte megállás nélkül fotóztunk, aztán a kattogtatás abbamaradt. Leültünk, és hosszú perceken át csak bámulva gyönyörködtünk a helyben. Ez az igazi urbex-műélvezet, ami annyira kevésszer adatik meg! Hihetetlenül nyugodt és feltöltő érzés volt. Ilyenkor megszűnik a világ, és valahogy minden rendben van. Nagyjából bruttó 3 órát töltöttünk a gyárban, aminek a végére kellemes és egyben letaglózó fáradtság vett erőt rajtunk. A végén már mindenen röhögtünk a fáradtságtól.
Végül zárjuk a bejegyzést egy teljesen öncélú függőleges panorámával az Édenkert alól. Mert megtehetem.
