Szóval tegnapelőtt-előtt eljött a pillanat, hogy (100%-os vizsgával) én lettem a 10/07.064. számú alapfokú ipari alpinista, aki immár meg tudja közelíteni a munkahelyét, és akár mentésben is részt vehet!:) Persze, mint ahogy arra többször is rávilágítottunk a hét során, azért senki nem fizet, hogy odajutunk a helyszínre. Szóval az ipari alpinizmus önmagában inkább tekinthető nélkülözhetetlen ismeretek izgalmas varázscilinderének, mint "szakmának". Azt is említettem már, hogy ez bizony fizikai munka. Ezt nem azért írom, hogy jaj-de-fárasztó-volt-és-jaj-milyen-fárasztó-lehet-hosszútávon (mert szerintem még kibírható, és a munka iránti szeretet is elég erősen kompenzál), hanem más miatt: tiszta felüdülés volt ebben a környezetben, és ilyen munkát végző emberekkel együtt tölteni egy hetet! A főiskolán tanult marketingezés, noha nagyon gyakorlatias (a jó marketingnek muszáj!), azért nagyon erős benne a szellemi arány (mondjuk 70-30% a szellemi rész javára). Ebben a környezetben ez az arány kb. 10-90% a gyakorlatiasság javára. A szellemi munkákban az ember hosszú távon szerintem könnyen elszakadhat a valóságtól (asszem ez is a marketing-rövidlátás egy fajtája), és az ilyen gyakorlati környezetben tett kirándulás nagyon jól visszahozhatja a földre. Az ipari alpinizmus még azon felül is különösen jó erre, hiszen itt ha nem vagy gyakorlatias, MEGHALSZ, MEGSÉRÜLSZ, vagy nem tudod elvégezni a munkát. De most akkor részemről is ennyit az elméletről, és most jöjjenek a gyakorlati kimaradt jelenetek!
- Tomi a nap kezdetén felmászott az antennatoronyra, hogy felvigyen biztosítóköteleket, és lent hagyta a telóját. Pár perc múlva csörgött, épp Máté állt ott, és Tomi lekiabált neki, hogy: "Vedd fel, mondd hogy az én telefonom, és kérdezd meg, hogy mit akar!" Máté szó szerinti hűségben követte az utasítást: "Haló. Ez Tamás telefonja. Mit akar?" :)
- Azóta kiszámoltam, hogy amikor a toronyról kötélpályán ereszkedtünk, a süllyedés szöge olyan 71,5° lehetett (persze az elején egy kicsit több a kötél lazasága és a súlyunk miatt).
- Ugyanezen a napon, amikor a halálugrásokat csináltuk az őrtoronynál, viccből megkérdeztem Robit, hogy lepörgött-e előtte élete filmje. Erre Tomi elmesélte, hogy vele már 2x történt olyan! Mindkét esetben ugyanazokat a dolgokat látta, pl. nagy fény a születése pillanatából, oviban dömperezés, ovónéni lekever neki egy nagy pofont, általános iskola, és így tovább. Mindezt alig 1-2 másodperc alatt pörgeti le az agy (ilyen ez az adrenalin)! (Azt is mondta, hogy egyszer egy kísérletben egy embernek egy nagyon gyorsan villogó karórát adtak, amin nem tudta leolvasni az időt, de amikor vészhelyzetbe hozták, sikerült neki!:)
- Ezen a napon nekem is volt halálközeli élményem! Éppen a kötél tetején voltam, és átszereltem ereszkedésbe. Ahogy indultam volna lefelé, egyszercsak egy félelmetes kattanást hallottam a fejem fölül. Felnéztem, és láttam, hogy úgy terheltem bele az ereszkedőgépembe, hogy elfelejtettem bekötni (bekarabinerezni), és majdnem lejött a kötélről velem együtt. Később lent az adrenalintól röhögtem 1-2 percet (valójában persze nem zuhanhattam volna le, köszönhetően a zuhanásgátlónak, de ez már csak lent jutott eszembe)...
- Egyébként az ember magasságérzékelése alaposan megváltozik, ha napi néhány órát a "magasban" tölt. Ez egyrészt a sok biztosítóeszköz miatt van, amik miatt az adrenalintermelés nem olyan élénk, másrészt pedig amiatt, mert első nap már 10, harmadik nap már 30 méteres magasságokkal és 4 méteres szándékos zuhanásokkal dobálóztunk. (Remélem, hogy ez ilyen ütemben folytatódik, és a határ a "csillagos ég"!:)
- Este pedig, amikor az ember hazaérve leül a gép elé, mindig érzi, hogy fel-le ereszkedik alatta a szék. :)
- A Reklámhét 4. napján felmerült bennem a kérdés, hogy a "befelé lejtő" üveget vajon hogyan mossák kívülről. Ezt a kérdést megválaszolta a másik tanár (akit egyébként Singer Jánosnak hívnak): elvileg építéskor kötelező bekötési pontokat kialakítani, de ha nincsenek, akkor lehet egy feszített pályát kötni az épület teteje és alja között, és azon ereszkedni az üveg mentén (hát igen, a gyakorlatiasság...).
- Beszélt még az OKJ-s tanfolyamról is, amiről kiderült, hogy tulajdonképpen egy Alapfokú, egy Munkavezetői, egy Sziklamászó tanfolyam + a minisztériumi vizsga egybegyúrását takarja [FRISSÍTÉS: ez azért nem teljesen igaz, lásd a friss oktatási körképet ide kattintva.]
- Ugyanezen a napon a Bence nevű arc beszélt nekem a cégükről, amelyik főleg 1-200 négyzetméteres reklámanyagok kihelyezésével foglalkozik (irigylésre méltó!). Azt mondta, hogy ők eddig nemigen használtak olyan eszközöket, amikről a tanfolyamon tanultunk, és ami még érdekesebb, igazából csak az ASAP-ot (zuhanásgátló) tartotta nélkülözhetetlenül "jó ötletnek", a többi nélkül ők eddig "jól elvoltak"...
Végül találtam egy számot (Oceanlab: On a Good Day), ami az ipari alpinisták "himnusza" is lehetne. Csináltam belőle egy Radio Editet (természetesen a Daniel Kandi-féle uplifting trance remixből), szöveg a videó alatt! [A YouTube kb. 10 perc után küldött egy levelet, hogy ezzel TALÁN szerzői jogokat sértek. Remélem, azért nem tűnik el a hang... Ha igen, ide kattintva hallgatható meg a teljes verzió.]
A little bit lost and
A little bit lonely
A little bit cold here
A little bit of fear
I'm a little bit hemmed in
A little bit isolated
A little bit hopeful
A little bit cold
But I hold on
And I
Feel strong
And I
Know that I can
Getting used to it
Lit the fuse to it
Like to know who I am
Been talking to myself forever, yeah
And how I wish I knew me better, yeah
Still sitting on a shelf but never
Never seen the sun shine brighter
And it feels like me
On a good day
Been talking to myself forever, yeah
And how I wish I knew me better, yeah
Still sitting on a shelf but never
Never seen the sun shine brighter
And it feels like me
On a good day
