A sorozat részei: [Intro - 1. rész - 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5. rész - 6. rész - 7. rész - 8. rész]
Helyszín: Charleroi, Belgium
Teljes fotóalbum (by B.): itt.
Mire kijöttünk a silóból, már irtó izgatottak voltunk. Működik! Kijöttünk Belgiumba kifejezetten urbexelni, és működik! Megtaláltuk a helyszíneket, be tudtunk menni, és semmi nem állta az utunkat! Tudtuk, hogy ez valószínűleg olyan alkalom, amilyen csak egyszer van az életünkben. És a csatorna túlpartján az az óriási épület... azt is vagy most járjuk be, vagy soha.
Ezután legalább egy óra kommandózás és tervezés következett. SEMMIT nem tudtunk a túlparton lévő épületegyüttesről, csak azt, hogy:
- szemlátomást be van kerítve
- áll a közelében egy autó, egy irodakonténer mellett
- munkagépek állnak mögötte
- és van egy működő duzzasztó a folyónak ezen a szakaszán.
Ezekből azt szűrtük le, hogy a konténer és az autó az őré, aki vagy a kisebb működő épületet őrzi, vagy az építkezést, vagy a duzzasztónak a "gátőre". De B. megállíthatatlanul be akarta venni a várat (és igaza volt). Az első módszer az volt, hogy a silóból kiinduló ipari csővezeték tetején átmegyünk a folyó felett, és úgy közelítjük meg az épületet. Ennek a hátránya az volt, hogy rohadt látványosak lettünk volna, tehát ha tényleg van őr, akkor 99,9%-ban észrevett volna. De már maga a csövezés is olyan jó mókának tűnt, hogy önmagáért is felmásztunk rá. Az alternatív turistautunk olyan magasan vezetett, mint a fenyőfák csúcsa (lásd a képeken).
A cső tetejéről stratégiai kilátás nyílt a célpontra. Kiforraltuk tehát a második tervünket, ami alapján visszamásztunk a talajra, és a két partot összekötő hídnak az őr autójával ellentétes - beláthatatlan - oldalán lévő szervízfolyosón átlopakodtunk a folyón. Itt már az erőmű közvetlen közelében voltunk. Azt láttuk, hogy a nagy épület minden bizonnyal elhagyatott. A telket kerítés és szögesdrót védi, a bejáratra alkalmas nyílásokat alapos munkával eltorlaszolták. Karnyújtásnyira voltunk, de mégis, ezek tükrében érinthetetlennek tűnt az épület... Legalább fél órát ültünk a híd rejtekében, és kutattuk, hogy hol lehet rés a pajzson. De nem találtuk...
Végül visszamentünk a mi oldalunkra, és megint ettünk a kocsinál. Röviden bejártuk a siló melletti, ex-lakóháznak tűnő épületet is. Sajnos abban az állapotban volt, amikor a tető vagy bármelyik emelet akármelyik pillanatban beszakadhat (láttam már nem egy ilyet), ezért nem sokat időzhettünk benne. (Még képek sem készültek sajnos...)
Már fáradtunk, de hajtott egy belső erő, és jött az utolsó, harmadik terv. Ha ez sem jön össze, akkor irány haza... Az lett volna a lényege, hogy visszamegyünk a város lakottabb részére, és valahol egy másik hídon átmegyünk a folyón, megkerülve az egész területet úgy, ahogy van. A másik oldalon, ahol a domboldalon polgári házak látszottak, talán le tudunk csúszni a kompexum mögé, és onnan próbálkozni. Barbara navigált, én vezettem. De csúszásra nem is volt szükség, ugyanis egyszercsak a nyugati oldalon egy olyan útelágazáshoz értünk, aminek a baloldali ágán két óriási szikla állta el az utat. Kétségtelenül szándékosan helyezték oda őket, hogy autó ne tudjon arra továbbmenni... Rögtön tudtuk, hogy jó helyen járunk!
És így érkeztünk meg az IM Szénerőmű valódi bejáratát jelentő első épülethez:
A szerpentin alján pedig már látszott a végső cél:
Nehéz leírni, amit itt éreztünk. Nagyon úgy látszott, hogy ez is sikerült, be fogunk tudni menni mindenhova. Az előző két helynek is (1, 2) a hatása alatt voltunk még, irreális volt az egész, de jó esély volt rá, hogy a java csak most jöjjön. Nem gondolkodtunk, csak bementünk a sötét bejárati toronyba, amiből a képen ez a hosszú szállítócsúszda jön ki. Láttam már ugyanilyet (sőt: másztam be ugyanilyenbe), amikor Nagymányokon az ottani szénbrikett-gyárban voltam.
A torony a legsötétebb, legfeketébb hely volt, ahol valaha jártam. A képek sokkal világosabbak, mint a valóság, hogy lássatok is valamit. Azt hiszem, régen ide érkezett a szén, amit alulról emeltek be, előfeldolgozták, és a csúszdán az erőműbe küldték. Az épületben MINDENT fekete szénréteg, vagy rosszabb esetben massza borított, szó szerint koromfekete volt minden. A szűk lépcsőházba icipici ablakokból jött volna a fény, de azokat is vastag szénpor borította. Még amit zseblámpával megvilágítottunk, az is fekete volt, szóval az orrunkig sem láttunk, de körülvett a rozsda és rohadás légköre. Az alábbi videó hűen reprezentálja az életérzést:
Fent több emeletnyi gépek voltak, fekete fekete hátán. Tényleg csak azt vártam, mikor válik ki a sötét masszából egy szörny. Nagy örömömre az egyik felső szint egy félreeső oldalán volt egy alig kivehető kupac, ami tökéletesen egy emberi felsőtestre emlékeztetett, szétrohadt arccal...
És persze a tetőre is kimentünk, hiszen az kötelező! Innen nagyon jól látszott az erőmű főépülete:
Így nézett ki a Sötét Torony messziről
Ezek kisebb "átmeneti kalandok" voltak, mielőtt végleg célba értünk volna az IM Szénerőműben. Ezzel fog folytatódni a B.E.A.U.T.Y., azaz Belgium Epic Altomán Urbex Tour, Yo!.